Hajdani kollégám néhány éve kitelepült Izraelbe. A világháló révén vagyunk kapcsolatban, ezúttal egy fordítást küldött. A közel-keleti országban megjelenő ingyenes újságról kiderítették az oknyomozó újságírók, hogy a főszerkesztője éjfélig marad a munkahelyén. Bezárkózik a szobájába, és telefonál, állítólag a miniszterelnökségre. Hiába fordultak azonban a kormányszervhez, nem kaptak választ a kérdésükre, vajon kinek a számát hívta.

Annyit azért megtudtak az újság munkatársaitól, hogy a legfontosabb hírek nem az ő szövegezésükben láttak napvilágot, hanem a kormányzatot kedvezőbb színben feltüntető módosítással. A magyarra fordított cikk szerzője elnevezte aktivistának az oknyomozókat, mert kiléptek a hagyományos újságírói szerepkörből, amidőn panaszukkal a legfelsőbb bíróságot keresték meg. Azt firtatja, hogy mi van, ha az események külső szemlélőjéből résztvevővé válik az újságíró. Az a benyomásom, hogy a kérdés nálunk is indokolt. A közelmúltból két eset keltett visszhangot, bár az izraelitől eltérő előjellel.

Szakmabeliek avatkoztak politikai folyamatba, midőn nem a tudósításukkal, hanem a durvaságukkal tettek szert országos hírnévre. Emlékezhetünk rá, hogy 2015 őszén, amikor tetőpontra hágott a hazánkon átcsapó menekülthullám, az N1 tévé operatőrnője elgáncsolta azt a muszlim férfit, aki futás közben kisgyereket tartott a kezében. Néhány hete pedig az erdélyi Tusnádfürdőn egy magyar diplomata férje, aki egyébként esküvői fotósként keresi a kenyerét, hajánál fogva rántott a földre egy fiatal nőt, mert az kifütyülte az éppen előadó Orbán Viktort. Az talán véletlen, hogy mindketten képek készítéséből élnek, de az már aligha, hogy az egyik aktivista Jobbikhoz tartozó televíziónál dolgozott, a másik meg a külügyminisztériumi konzulátus egyik munkatársnőjét boldogítja.

Nem azt állítom, hogy az úgynevezett aktivista újságírás nálunk kizárólag a jobboldaliakat jellemzi, a baloldali sajtó legújabb kori történetéből azonban nem találtam példát az otromba beavatkozásra. Ezzel együtt mindkét oldalon indokolt a kérdés: van-e létjogosultsága ama magatartásformának, hogy a média munkatársai ki-kilépnek a tudósító hagyományos szerepköréből? De az agyamban motoszkál egy másik kérdés is. Kampányolnak a politikusok, és mintha elvárnák az újságíróktól, hogy frontharcosként viselkedjenek, sőt a kormány ennek meg is teremtette a rendszerét. A kérdés tehát így hangzik: van-e még létjogosultsága a tudósítói pártatlanságnak?