Médianapló

Médianapló - Mihez kezdjünk a megváltoztatott nyilvánossággal?

2017. július 26. 10:03 - Zöldi László

Ha valaki azzal kezdi a cikkét, hogy „Az elmúlt egy évben a nyilvánosság szerkezete radikálisan megváltozott.”, akkor ez azt jelenti, hogy ismeri Jürgen Habermas felfogását. A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltása 1962-ben jelent meg, és mindmáig szakmánk alapkönyve. Lengyel László ennek szellemében írta A nyilvánosság fordulata című okfejtését. Tegnap arról tűnődtem, amit tetszett benne, most arról töprengenék, ami vitára késztet.

Kétségtelen, hogy a gyökeres változás a Népszabadság megszüntetésével kezdődött, csakugyan „Nincs többé irányt adó, minőségi, véleményformáló papír és online napilap.” Csakhogy mindezt a Népszavában jelenti be a cikkíró, abban az újságban, amely igényt tart a Népszabadság elárvult szerepére. De ha Orbánék lerombolták a világítótornyot, akkor Lengyel László miért kéri számon, hogy az ellenzéki médiumok nem találják egymást a sötétben, és olykor egymásra is lődöznek? Épp azért nem tömörülnek véd- és dacszövetségbe, mert maga az ellenzék is széttöredezett, nincs erőközpontja.

Erre a szerepre bejelentkezett az MSZP, és ha a miniszterelnök-jelölt Botka Lászlón múlna, az ellenzéki médiumok ugyanazt a nótát fújnák (elég ehhez figyelemmel kísérni a szegedi médiarendszert). Elismerem, hogy politikai szempontból talán gyümölcsözőbb volna, ha a kormány tevékenységét kritikával illető médiumok összedolgoznának, médiafogyasztóként azonban kedvelem a kavargó, érdekes nyilvánosságot. Ha sokan vagyunk így ezzel, akkor ellenzéki szempontból akár még kedvező politikai hatása is lehetne a magukra eszmélő választópolgárok színes gyülekezetének.

Azt viszont jól látja Lengyel László, hogy a kormányzati oldalon is van kuszaság. Abból következik, hogy a nevezetes G-nap után Orbán Viktor belátta: a hozzá közel álló médiumokat nem bízhatja egyetlen emberre. Most épp azt nyögi, hogy nemcsak a baloldalhoz köthető médiumok bírálják, hanem a Simicska Lajos érdekkörébe tartozók is. Azóta több embert fogadott a bizalmába, akik közpénzen kiépítették a maguk médiabirodalmát. Érdekeik nem mindig esnek egybe, a Rogán Antal vezette propaganda-minisztérium azonban kordában tartja őket.

Politikailag talán sikerrel, mindazonáltal két korábbi miniszterelnök gyakorlatában is feltűnt egy vándormotívum. Bánffy Dezső, majd Gömbös Gyula egyaránt megkérdezte a sajtóügyi bizalmasától, miért jobbak az ellenzéki lapok. A válasz így hangzott: „Azért kegyelmes uram, mert a kormánypárti lapokat neked írják, az ellenzékieket pedig a közönségnek.”       

12 komment
süti beállítások módosítása