Médianapló

Médianapló - Ügynök-e az újságíró?

2017. július 12. 10:08 - Zöldi László

Németh Szilárd ezt fejtegette a Népszava hasábjain: „Van a sajtónak egy jelentős része, amelyben gyakorlatilag nem is újságírók dolgoznak, hanem ügynökök, aktivisták.” Elismeréssel adóztam a kormánypárti politikusnak, mert a jelentős jelzőről arra következtettem, hogy önkritikus megjegyzés hagyta el a száját. Elvégre kizárólag a saját sajtójukra gondolhatott, amely csakugyan jelentős mértékben uralja a hazai nyilvánosságot. A folytatás kijózanított: „Nekik az a dolguk, hogy lejárassanak engem, a miniszterelnököt, a pártomat.”

Tünetértékű, ha egy párt a rossz hírét, például az ellentmondások feszegetését a nyilvánosság képviselőin próbálja leverni. Ki más volna felelős, ha nem az újságíró, aki úgy firtatja a választópolgárok nevében hozott döntések okát, hogy előtte összegereblyézte a tényeket? Mulatságos, ha a Fidesz megmondó embere nem érti a média működését, de az zavar, ha ellenzéki politikusok is a hivatásos kérdezőket marasztalják el. Becsületükre válik, hogy ők legalább nem ügynöközik le az újságírókat. Pár(t)ját ritkítja, hogy például az MSZP vezetőiben médiaellenes hangulat alakult ki.

Bojkottálják a kormánypárti sajtó jelentős részét, mert ott nem újságírók, hanem propagandisták dolgoznak? Ebben van igazság, ettől azonban még kifejthetnék az álláspontjukat, mondjuk álhírekkel vitatkozhatnának a kormányhoz kötődő médiumokban. Nem bojkottálják, csupán ellenérdekeltnek tüntetik föl a Simicska-féle médiabirodalomhoz tartozó szerkesztőségeket? Ebben is van igazság, ettől azonban még ügyesebben használhatnák ki a Hír TV-ben vagy a Magyar Nemzetben rejlő lehetőségeket. A helyzet akkor kezd tragikomikussá válni, ha már a baráti vagy „csak” jóindulatú semlegességet tanúsító szerkesztőségeket is hibáztatják.

Molnár Gyula pártelnök a Vasárnapi Hírek egyik munkatársát marasztalta el, aki szocialista politikusok kiszivárogtatása nyomán merészelte megírni, hogy a miniszterelnök-jelölt Botka László mögött korántsem egyöntetű az egység. Harangozó Tamás ugyanezért gúnyosan „Dull kollégának” nevezte az Index.hu pártügyekkel foglalkozó munkatársát. Holott a két politikai szakíró csak azt csinálta, ami a dolga: információkat gyűjtött, és kérdéseket tett föl. A politikus és az újságíró kapcsolatát a kölcsönös egymásra utaltság jellemzi. Azért nem lehetünk meg egymás nélkül, mert nekik nyilvánosságra van szükségük, nekünk pedig információkra. E kutya-macska barátságnak aligha kedvez, ha a kutya fölkergeti a macskát a fára.                  

2 komment
süti beállítások módosítása