Médianapló

Médianapló - A baloldali nagykörútozás

2017. április 21. 10:41 - Zöldi László

A Népszava tegnapi számában Molnár Gyula és Botka László nógrádi látogatásáról jelent meg tudósítás. E rovatba írtam erről, akadt azonban egy mozzanat, amely nem fért a 2500 karakternyi jegyzetbe. Utazás közben szóba került a Botka-kampány jelmondata (a Fizessenek a gazdagok!), és a tudósítónak erre mondta az MSZP elnöke: „Lehet, hogy csípi a körúti értelmiség szemét.”

Látszólag ártalmatlan mondat, csakhogy néhány hete kísértetiesen hasonló gondolatot pendített meg Botka László is: „Beszorult az ellenzéki politika a budapesti nagykörútra, illetve az üzengetés helyszínéül szolgáló tévéstúdiókba.” (Népszava, 2017. március 14.) Az MSZP miniszterelnök-jelöltje egy két világháború közti toposzt hozott vissza a közbeszédbe. A Nagykörút a zsidózást jelentette a jobboldali retorikában: azokat a szerkesztőségeket, amelyek Pesten, két Duna-híd között, félkörívben helyezkedtek el, és valamiféle judeoplutokrata felfogást képviseltek. Nem hiszem, hogy antiszemitizmus jellemzi az MSZP vezérkarát, mindazonáltal két jelenlegi vezetője körútozással minősíti a nem szocialista ellenzéki politikusokat és az értelmiséget.

Botka László meghirdette a baloldali fordulatot, ráadásul az MSZP beállt mögéje, elég könnyű tehát eljutni egy baloldali toposzhoz. Rákosi Mátyás, a magyar kommunisták vezetője 1948. március 23-án sajtóaktívára hívta meg a főszerkesztőket, és elmagyarázta nekik, miért kell megszüntetni a „nagykörúti” (értelmezésében a polgári) újságírást. Felsorolta ama lapokat, amelyek a szerinte cinikus, felelőtlen, valóságot eltorzító szemléletet képviselik, másnap pedig a Szabad Nép hasábjain megindult a gőzhenger. A nyilvános kirohanásokat tettek követték: egymás után szűntek meg az újságok, újságírók százai kerültek az utcára, közülük sokan börtönbe is. A sajtó gleichschaltolása 1952. augusztus 14-én fejeződött be, az állampárt kis híján teljhatalmú vezetője ekkor szerezte meg a miniszterelnöki címet is.

Botka László 44 éves, jogász végzettségű, Molnár Gyula 55 éves, vegyészmérnökként végzett. Kinézem belőlük, hogy utoljára középiskolás korukban tanultak történelmet, és a magyar sajtó történetét még kevésbé ismerik. Pedig ha már baloldali programot hirdettek meg, érdemes volna tudniuk, hogy ennek voltak következményei a médiapolitikában. Ilyen például a liberális, polgári szemléletmód elleni harc, amely Rákosinál a nagykörútozásban nyilvánult meg. Nem volna szerencsés ezt a baloldali hagyományt akaratlanul is föleleveníteni.     

9 komment
süti beállítások módosítása