Médianapló

Médianapló - Botka országot jár

2017. április 20. 10:19 - Zöldi László

A szocialisták egyelőre nem hivatalos miniszterelnök-jelöltje célba vette a megyei jogú városokat. A langaléta politikus nyár elejéig tízezer emberrel akar kezet fogni, óhaját a Népszava mai számában közölte. Nógrádi útjára elkísérte az egyetlen baloldali napilap egyik munkatársa is.

Bíró Marianna az újság átszervezése előtt vezető szerkesztő volt, most „csak” a belpolitikai rovatot irányítja. Aki azonban dolgozott már szerkesztőségben, tudja, hogy a belpolitikai a legfontosabb rovat, munkatársai a társadalom ütőerén tartják a kezüket. Nem csoda, ha vezetőjük személyesen vállalkozott két szocialista politikus, a pártelnök Molnár Gyula és a kormányfőnek készülő Botka László kísérésére. Együtt utazott velük a szolgálati gépkocsijukon, ezen a körülményen eltűnődtem. A múlt század utolsó harmadában kiemelkedő publicistának számító Bertha Bulcsu ugyanis örökbecsű mondást hagyott örökségül az újságírókra is: „Ha a hatalomhoz túl közel megy az író, megég, ha túl távol tartja magát, megfagy.”

Ama ellentmondást fogalmazta meg, hogy az újságíró nem lehet meg a politikustól szerezhető információk nélkül, de azért túl közel se merészkedjék hozzá, mert könnyen pórul járhat. Amennyiben a miniszterelnök-jelölt meghívna, bizony beülnék mellé a gépkocsiba, utána azonban elutaznék a Délmagyarország szerkesztőségébe is. Kifaggatnám a belpolitikai rovatvezetőt, milyen érzés a szegedi polgármesterrel közelebbi munkakapcsolatba kerülni, egyáltalán: milyen a médiaszemlélete. A nógrádi tudósítás nyomán az a benyomásom, hogy Bíró Marianna rokonszenvesebbnek tartja Molnár Gyulát, mint Botka Lászlót, az utóbbinak „Vitát nem tűr a hanglejtése, döbbenetesen határozott.”

Az újságíró Molnár Gyulával keretezi a terjedelmes élménybeszámolót, és leginkább azt méltányolja benne, hogy vállalkozik az unterman (a másodhegedűs, az előkészítő, a beharangozó) alázatos szerepére. Azt sem hallgatja el, hogy a két politikus kampánya korántsem diadalmenet. Bátonyterenyén például „maréknyi embertömeg” fogadta őket, és a szocialista polgármester vezette Salgótarjánban is legföljebb kétszázan érdeklődnek irántuk. Az már én firtatom, hogy nyár elejére miként lesz az országos körútból tízezer kezelni való tenyér.

A figyelemre méltó tudósításban egyetlen hamis mondat olvasható. A szerző azt írta Botka Lászlóról, hogy „egymás után veregetik a vállát az idegyűltek”. Akik tartózkodtak már a 197 centis miniszterelnök-jelölt közelében, tanúsíthatják, hogy ehhez nagyon kéne ágaskodni. 

1 komment
süti beállítások módosítása