Médianapló

Médianapló - Mi lesz a feltőkésített baloldali sajtóval?

2017. január 15. 10:58 - Zöldi László

A búcsúzó hét egyik legérdekesebb eseménye nem az Orbán-kormány újabb térhódítása volt a médiában. Az MSZP hajdani pénztárnoka csöpögtetett reményt a baloldali választók szívébe. Puch László tízmillió híján egymilliárd forinttal növelte a Népszava köré tömörülő sajtó tőkéjét. Ha ehhez vesszük, hogy már adott 110 milliót a baloldali médiumok életben tartására, akkor föltehető a kérdés, vajon mire elég az 1100-szor egymillió forint.

Egy napilap évente 317-szer jelenik meg, és a nyomdai előállítással meg a terjesztéssel súlyosbítva naponta körülbelül egymillió forintnyi veszteséget termel. Vagyis a tőkeemelés három évre lenne elég, ha csupán napilapot kéne belőle működtetni. Csakhogy a portfólióba tartozik a szintén veszteséges Vasárnapi Hírek, és egy másik hetilap, a Szabad Föld is. Az utóbbi szolid nyereségéből azonban nem lehet eltartani az előbbi kettőt, ezért a most rengetegnek látszó 1,1 milliárd elég lesz talán az országgyűlési választás kampányára. Az eredménytől függően 2018 közepén az alkotmányos ellenzéknek szembesülnie kell majd a hogyan tovább szorongató kérdésével. Addig se mindegy, hogy a politikusok és médiamenedzserek miként gondolkodnak a milliárdos befektetésről.

A polgári demokráciákban már nem a nyomtatott sajtónak van online kiadása, hanem az online sajtónak papír alapú folytatása. Ebből azonban nem föltétlenül következik, hogy az önkényuralmi törekvésekkel küszködő Magyarország baloldali részén másolni kéne a nyugat-európai és amerikai példát. Ha alapos kutatások bizonyítják, hogy például a baloldali választóbázis elöregedett, akkor a túlzott digitalizáció megfoszthatja a véleményformáláshoz és voksoláshoz szükséges információktól a választópolgárokat. Nyilvánvaló az is, hogy különbséget kell tenni a városi olvasók körében ismert Vasárnapi Hírek és a mezőgazdaságból élő Szabad Föld-olvasók számítástechnikai felkészültsége között.

A megváltozott pénzügyi helyzetet tehát nem érdemes kizárólag Népszava-problémának, napilap-kérdésnek tekinteni. Tételezzük fel, hogy az ellenzéki stratégák a hagyományosabb megoldást választják. Ebben az esetben azonnal szembe kell nézniük azzal, hogy a papír alapú sajtó nemcsak drágább, hanem sebezhetőbb is. Az Orbán-kormány aligha fogja vissza magát, ha duplájára emelheti a nyomdai előállítás költségét, és az állami Magyar Posta révén reggel helyett délután kézbesítheti a nemszeretem újságokat.           

23 komment
süti beállítások módosítása