Az öregedés jele, hogy több barátot, ismerőst kísérek ki a temetőbe, mint amennyitől felvilágosítást kérhetek egy-egy régi ügyről. Lám, Andai György is meghalt, „hosszan tartó, súlyos betegség után” (feltételezhető, hogy rákban). Rendszertelenül beszélgettünk telefonon, és tudtam ugyan, hogy betegséggel küszködik, de ő nem mondta, hogy miben, én meg tapintatból nem kérdeztem.

Nagyjából egykorúak lévén párhuzamosan futott a pályánk. Az övé a Magyar Távirati Irodában, az enyém a nyomtatott sajtóban. A múlt század nyolcvanas éveiben néha bejött az irodalmi hetilap szerkesztőségébe, tárcát hozott állandó szereplőjéről, egy Polgár nevű polgárról, vagy jegyzetet, glosszát, olykor riportot is, üldögélt a szobámban, és szakmai dolgokról beszélgettünk. A kilencvenes évek elején pedig megkeresett, talán azért, mert korábban látta, hogy a szerkesztőségi szobámat megyei napilapokkal tömtem ki. Munkát ajánlott az éppen megalapított Tallózó című utánközlő hetilapnál.

Jókor jött az ajánlat. Könyvet készültem írni, de nem volt elég pénzem, és szükség lett volna egy délelőtti munkára, hogy délután írhassam az esedékes fejezetet. Hétre jártunk dolgozni, és ha belehúztunk, tizenegyre be is fejeztük a cikkek gyűjtését az országos és a helyi lapokból. Az alapító-főszerkesztő sem finnyáskodott, hanem nekigyürkőzött, gyorsan és jól dolgozott. Kijöttünk egymással, mert otthonosan mozgott a megyei sajtóban is. Kétévnyi együttműködés után azonban megszakadt a munkakapcsolatunk. Nem tetszett ugyanis, hogy foghegyről beszél a titkárnővel meg az egyik munkatársnővel. Ha ezt négyszemközt mondom el neki, talán el is viselte volna, de a hölgyek előtt tettem, és hiúságában nem hosszabbította meg a hamarosan lejáró szerződésemet. (Szerencsére akkorra már befejeztem a könyvet.)

Emberileg kapcsolatban maradtunk, sőt a kétezres években, amikor én szerkesztettem egy portált, rengeteg részletet közöltünk a reá kísértetiesen emlékeztető Polgárról írott regényéből. Akkor már túl volt a Tallózón, eladta valakinek, aki a digitális korszakban is üzletet látott benne, és azzal örvendeztette meg a szakmát, hogy az egyik héten cikkeket közölt a megyei sajtóból, a másik héten meg nem. A rendhagyó kísérletet kibeszéltük Gyurival, aki Érdre költözött, és már csak telefonon lehetett érintkezni vele. Most érkezett a hír, hogy telefonon sem lehet. Ez az a pillanat, amikor elő kéne venni a lipótvárosi Polgár úrról írott tárcáit, novelláit és regényét, hátha indokolatlanul hallgattuk agyon az irodalmi életművét.