Médianapló

Médianapló - Újabb szög az országos lapok koporsójába

2016. december 28. 11:05 - Zöldi László

Soha ennyi cikk nem jelent meg a Fejér Megyei Hírlapról és a Pannon Lapok Társaságáról. Az országos sajtó ma is sokat foglalkozott a múlt szombati Orbán-interjú „továbbírásával”, bár egyelőre kevés derült ki a részletekről. Eközben éppen csak megemlítette a Magyar Posta intézkedését, miszerint az újév második napjától húsz településen megszűnik a reggeli újságkézbesítés. Pedig a fejlemény nagyobb horderejű, mint egy miniszterelnöki nyilatkozat manipulálása. Előzménye 1993-ra nyúlik vissza.

A Magyar Posta harminc százalékkal megemelte az újságok terjesztési díját. Az államilag szorgalmazott döntés lórúgásként érte az Antall-kormány elől külföldi tulajdonba átpasszolt lapokat. A leginkább német cégekhez átigazolt megyei napilapok másként válaszoltak a kihívásra, mint az országosak. Létrehozták a saját terjesztési hálózatukat, amelynek kézbesítői mind a mai napig, sőt a jelek szerint jövőre is reggel hétig dobják be az előfizetők postaládájába a megye egyetlen napilapját. S bár eme újságtípus is megsínylette a világháló térhódítását, a kétezres évek elején induló online kiadás előretörését, az 1993-as példányszámnak „csak” a felét veszítette el.

Saját terjesztők híján az országos napilapok majd’ mindent elveszítettek. Azért kísérhettem figyelemmel a folyamatot, mert a gondjaimra bízott kommunikáció szakos diákok szemináriumi dolgozatot írtak a szűkebb pátriájuk médiaviszonyairól. Kifaggatták például a postáskisaszonyt vagy a helyi postakézbesítőt, és az adatokból kirajzolódott, hogy a mostani húszhoz hasonló méretű településekről fokozatosan eltűntek a fővárosból terjesztett újságok. Általánosítható tapasztalat, hogy minél távolabb vannak Budapesttől, annál kevesebb fogy el az országos napilapokból. A mesterségesen csökkentett kínálat végeredménye lesz a hamarosan bekövetkező helyzet, amidőn a postás dél körül, esetleg ebéd után viszi majd ki azt a néhány előfizetett példányt.

Az országos sajtó hátránya az előző este vagy az éjszaka böngészett online portálokhoz képest további néhány órányival tetézhető, holott az 1993-as példányszámánál már most is hetven-, sőt olykor nyolcvanszázaléknyival kevesebbet értékesít. Ha pedig beválik a húsz falura tervezett „kísérlet”, akkor félő, hogy az új kézbesítési rendet a „maradék” háromezer kisebb településen is bevezeti majd a Magyar Posta. Döntése jókora szögnek ígérkezik a papír alapú sajtó egyelőre még csak félig kész koporsójába.     

7 komment
süti beállítások módosítása