Médianapló

Médianapló - Újságírók vállalhatnak-e szerepet a népszavazási kampányban?

2016. szeptember 25. 10:43 - Zöldi László

Elgondolkoztató ímélt kaptam. Tanítványom írta, aki a diploma megszerzése után egy kisvárosban helyezkedett el. A polgármester kommunikációs jobbkeze lett, és most, a népszavazási kampány hajrájában azt a feladatot kapta, hogy moderáljon egy lakossági fórumon, amelyen a főnökével együtt áll a helyi nyilvánosság elé egy kormánypárti politikus is. Azt kérdezi, hogy mit tegyen - mint újságíró, az önkormányzati újság szerkesztője.

Kíváncsiságból szörföltem a világhálón, és találtam néhány érdekes kampányvendéget. Mindazonáltal Nógrádi György biztonsági szakértő, Kiszelly Zoltán politológus és Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető közreműködését ítéljék meg a biztonsági szakértők, a politológusok és az olimpiai bajnokok. Akad viszont néhány újságíró, aki szintén szerepel lakossági fórumokon. Például Bayer Zsolt, Huth Gergely, Stefka István. Szívem szerint azt üzenném az ímélező tanítványnak: nem az újságíró dolga, hogy pártemberek mellé álljon a közönség előtt. Igen ám, de körültekintésre int egy régi eset, amidőn kis híján elhamarkodottan ítélkeztem.

A 2002-es országgyűlési választáson az MSZP képviselőjelöltként indította Doszpot Péter sztárnyomozót, akivel Szegvári Katalin az egri nyilvánosság előtt beszélgetett. Majdnem írtam erről, óvatosságból azonban utánanéztem a részleteknek. Kiderült, hogy Kati Élvonalban címmel interjúsorozatot készített Egerben, beszélgetett például Janikovszky Éva írónővel, Petschnig Mária Zita közgazdásszal, Ráday Mihály városvédővel és Bródy János rockzenésszel. Hozzájuk sorolta a képernyőről ismert rendőrtisztet is, és bár a kampány idején szólaltatta meg, kerülte a politikai jellegű kérdéseket. Ha róla nem feltételezek rosszhiszeműséget, miért ne feltételezhetném Bayer Zsoltról, Huth Gergelyről és Stefka Istvánról, hogy ezekben a hetekben csupán véletlenül tartózkodnak a vidéki Magyarországon?

Mellesleg a kétezres évek elején az egyik kereskedelmi rádió amerikai tulajdonosa még azt is megtiltotta a munkatársainak, hogy kampányrendezvényen, egy kormánypárti és egy ellenzéki politikus között moderálást (közvetítést, vitavezetést) vállaljanak. Azt mondta: elég jól megfizeti az újságírókat ahhoz, hogy mellőzzék a politikai szerepvállalást. Ezt ajánlanám a kisvárosban élő tanítványomnak is, feltéve, hogy az önkormányzat elég jól megfizeti, és a népszavazási kampányrendezvényre meghívtak beszélgetni egy ellenzéki politikust is.         

komment
süti beállítások módosítása