- szeptember 19.
Az őszödi kazetta
Tegnapelőtt, vasárnap délután kirobbant az őszödi Watergate-botrány. Eljutott a Magyar Rádióba az a hangfelvétel, amely május 26-án készült a Balaton-parti kormányüdülőben, és megörökítette az országgyűlési választásokon győztes Gyurcsány Ferenc keresetlen szavakkal tarkított gondolatmenetét. A kiszivárogtatásból három szakmai következtetés adódik.
Az egyik az, hogy amit valaki valahol hangszalagra vesz, az előbb-utóbb nyilvánosságra kerül. A törvényhozók ugyanis hajlamosak arra, hogy úgy érezzék, rájuk nem vonatkoznak a törvények, ezért aztán csak a nyilvánosság révén lehet őket szankcionálni. Kínos, szűk körben elhangzott megjegyzéseikből egy kazettányi mindig eljut a nyilvánosság képviselőihez, azokhoz a fránya újságírókhoz. A másik következtetés az, hogy az őszödi kazetta annál a Sztankóczy Andrásnál kötött ki, aki alig néhány hete hírigazgató a közszolgálati rádióban. Noha Magyar Hírlap-beli újságírói tevékenysége nem adott alapot a híresztelésre, a jobboldali sajtóban mégis azzal vádolták: Such György rádióelnök azzal hívta hírfőnöknek, hogy az ő dolga lesz elkendőzni a kormánykoalíció szempontjából kedvezőtlen információkat. A válasz csattanós. Sztankóczy megvizsgáltatta a Gyurcsány-kazetta hitelességét, és nyilvánosságra hozta. Ez a dolga - érdemben tájékoztatni a hallgatókat.
A harmadik következtetést feszengve vonom le. Vasárnap este és tegnap reggel a miniszterelnök végigjárta szinte az összes szerkesztőséget, és magyarázta a bizonyítványát. Van egy kis sajtóügynökségem, talán még nekem is interjút adott volna, ha felhívom az irodáját. De ha kármentőként képes villámgyorsan kapcsolatot teremteni a nyilvánosság képviselőivel, vajon az augusztus 20-án este történtek után miért csak húsz órával állt a kamerák, mikrofonok és diktafonok elé? Az őszödi kazetta kiszivárogtatása nem érte meglepetésként, a tűzijáték alatti tömegkatasztrófa pedig váratlanul érte? Fontosabb a saját szavahihetősége, mint az, hogy azon melegében az ország népéhez forduljon részvétnyilvánítás céljából?
- szeptember 20.
A tűz közelében
A hétfőről keddre virradó nap szégyenfolt a Magyar Televízió történetében. Tüntetők ostromolták meg az épületét, és a közszolgálati intézmény elfelejtett élni a kínálkozó szakmai lehetőséggel.
Este tízkor kezdődött Baló György műsora, amelyben Juhász Ferenc, az MSZP ügyvezető alelnöke és Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője vitatkozott. A két legbefolyásosabb párt politikusai talán még most is huzakodnának, ha a műsorvezető nem jegyezte volna meg, hogy az épület bejáratánál tüntetők gyülekeznek. Úgy háromnegyed óra múlva mindhárman elvonultak a stúdióból. Aztán láthattuk a Kultúrház megismételt adását, hallottunk híreket, benne egy-két bejátszás a tévészékház ostromáról, majd egy amerikai sorozat harmadik része tűnt föl. Az már a kedd reggeli rádiókrónikából derült ki, hogy a hírigazgató hazaküldte az embereit, ne lábatlankodjanak ott, miközben a tüntetők kintről döngetik az ajtót.
A rendőrök könnygázt fújtak a támadókra, a támadók köveket dobáltak a rendőrökre, itt is, ott is sebesülteket vittek el a mentősök. Ezt azonban már a többi televízióból tudhatni, a Hír TV például hajnali háromig kísérte figyelemmel az eseményeket. Amit láttunk, az része a Magyar Televízió történetének, de jószerivel hiányzott a Magyar Televízió képernyőjéről. A közszolgálati médium augusztus 20-a után, nem egészen egy hónapon belül másodszor is csődöt mondott. Vajon miért? Nem fogadom el azt a magyarázatot, hogy azért, mert érvényben van egy elnöki utasítás, amely szerint a kormány ellenőrzése alatt álló televízió nem közvetítheti kormányellenes tüntetők megmozdulásait. Szerintem a közszolgálati televíziónak az a dolga, hogy tájékoztasson arról, ami érdekli az ország népét, talán még a sorsát is befolyásolja.
Lehetséges, persze, másik magyarázat is. Az, hogy a köztévések nem ismerték föl a történtek jelentőségét. Erről jut eszembe a híres riporter, Egon Erwin Kisch anekdotája. Újdondász korában a főnöke elküldte a prágai külvárosba, hogy hozzon anyagot az öregek otthonából. Hamarosan lógó orral állított be a szerkesztőségbe, mondván, hogy félúton rendőrök szállították le a villamosról, mert a közelben kigyulladt egy malom. A rovatvezető epeömlést kapott, hisz’ pályakezdő munkatársa elsőként tudósíthatott volna a szenzációról. A Magyar Televízió munkatársainak nem is kellett volna félúton visszafordulniuk. Elég lett volna, ha kinéznek az ablakon.
- szeptember 21.
Balhé a szomszédban
A tegnapi újságok végre minden információt megosztottak velünk, olvasókkal, amit megtudtak a hétfő esti és kedd hajnali eseményekről. Ez még akkor is elismerésre méltó, ha mindezt csupán szerdán tették, és közben megint lemaradtak mindarról, ami keddről szerdára virradóra a Köztársaság téren, a Rákóczi úton és a Blaha Lujza téren ment végbe. Hja kérem, ez a nyomtatott sajtó keresztje, a lapzárta áldozatai sosem előzik meg az elektronikus sajtót. Mindazonáltal a televízióknál sincs minden rendjén.
A tegnapi újságokból kiderült, hogy sokan orrolnak a Hír TV-re. Mert a riportere, a Magyar Televízióból eltávolított, nem túl tárgyilagos Császár Attila az MTV-t megostromló tüntetőknek szurkolt. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke nem is állt szóba az elfogult médium munkatársaival, Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke pedig a székház épületéből kiutasította a hírtévéseket. Igen ám, csakhogy a Hír Televízió volt az egyedüli, amely végig tudósított a szégyenteljes eseményekről. A konkurens csatornák is az ő képeit vették át, mert közvetítő kocsijaik a Parlament előtt rekedtek.
De ki gátolta őket abban, hogy a Szabadság térre is irányítsanak egy-egy közvetítő kocsit? Talán nem elemezték a politikai helyzetet? Talán nem gondolták, hogy akik a Parlament előtt tüntetnek a kormány ellen, esetleg átmennek az állami televízió kétpercnyire lévő székháza elé? Vajon miért csak a Hír TV számított arra, hogy balhé lesz a szomszédban? Erről is olvastam magyarázatot a tegnapi újságokban. Az őszödi kazettát állítólag Orbánék tulajdonították el - nem is zárnám ki ezt a lehetőséget. Azt viszont túlzásnak vélem, hogy a Fideszhez kétségkívül közel álló médium előre tudott volna a tüntetők székház-romboló szándékáról.
A rejtélyre van szakmaibb magyarázat is: a Hír TV szakosodott az információkra. Munkatársait arra képezte ki, hogy feltalálják magukat a rendkívüli helyzetekben. Ezt rajta kívül még az InfoRádió munkatársai gyakorolják. Mindkét médium Orbán Viktorhoz kötődik, a tévé szorosabban, a rádió lazábban. A szociálliberális oldal 2002 közepe óta van hatalmon. Vajon ki vagy mi akadályozta meg abban, hogy több mint négy év alatt létrehozzon egy hírkezelésre szakosodott médiumot? Mondjuk, olyan hírtelevíziót, amely ellensúlyozza a Hír TV elfogultságát?
- szeptember 22.
Vágyunk titokzatos tárgya a köztelevízió
Tegnap három napilapban jelent meg hirdetés. Az MTV adta ki, amely a jobb alsó sarokban lévő jelmondat szerint „Értéket közvetít”. A Népszabadságnál kétmillió forintot kóstál az oldalnyi reklám, a Népszavánál és a Magyar Hírlapnál kevesebbet, s bizonyára olyan újságban is napvilágot látott, amely nem került a kezembe. Vajon mi látható a Magyar Televízió hatmillió forintjáért?
A fényképen a Tőzsdepalota bejárata. Az épület homlokzatán az „MTV” címer, alatta ez olvasható: „TELEVÍZIÓ”. Lejjebb timpanon, alatta négy rohamrendőr áll, harci készültségben. A fotó előterét egy kiégett gépkocsi uralja, a tetejére mintha áruházi bevásárló-kocsit kötöztek volna a gyújtogatók. A hatásos fényképhez háromsornyi szöveg társul: „Akkor vannak rendben a dolgok, ha nem mi vagyunk az esemény, hanem mi tudósítunk róla.”
Ha egy szövegben szerepel a „dolog” töltelékszó, akkor a szerző vagy nincs tisztában a mondandójával, vagy szándékosan fogalmaz homályosan. Ettől persze a mondat igazságot is sugallhat. Ám attól tartok, hogy az MTV vezetői még mindig nem értik a helyzetet. Kétségtelen, hogy a „dolgok” normális állása szerint nem szokás a médiával a médiában foglalkozni. De általában a média vagy valamelyik médium akkor kerül a nem szakmai érdeklődés középpontjába, ha a társadalom testét gyulladás gyöngíti. Kimutathatók a gócpontok, amelyeknél a szokásosnál gyakrabban emlegetik a Magyar Televíziót.
Íme, egy közszolgálati médium, amely vergődik a politika szorításában. A végrehajtó hatalom váltakozó gyakorlói csak annyit utalnak át neki az adófizetők pénzéből, amennyi az éhenhaláshoz sok, a jóllakáshoz kevés. Ha eleget tesz a kormány kívánalmainak, az éppen hatalmon kívüli tábor talpasai elégedetlenkednek. A szociálliberálisok becsületére válik, hogy amikor alkalmuk adódott volna, közülük még a vehemensebbek sem ostromolták meg a köztelevíziót. A másik tábor szurkolói kevésbé szemérmesek.
Hagyománya van annak, hogy társadalmi felfordulások idején az utcára tódulók az állami rádió vagy televízió épületét próbálják elfoglalni. Aki ezzel nem számol, az nem érti a történelmet. Ezért aztán a hatmilliós mondatot így fogalmaznám át: „Nincsenek rendben a dolgok, ha mi vagyunk az esemény, mégis az a dolgunk, hogy tudósítsunk róla.”
- szeptember 23.
Rendre kell-é utasítani az újságírót?
Hetek óta figyelem a helyhatósági választások kampányát a megyei lapokban. A szocialista politikusok közül Dobrev Klára kezelte legügyesebben az újságírókat. Mint fél évvel korábban, az országgyűlései választások kampányában is, az ujja köré csavarta az interjúkészítőket, különösen, ha férfiak. Dorombolt nekik, érdekeseket és értelmeseket mondott, kedvesen gyűjtötte a szimpatizánsokat. Azért fogalmaztam múlt időben, mert a legutóbbi napokban mintha elrongyolódtak volna az idegei.
Járja a Dunántúlt, ezen a héten például három megyében: Fejérben, Veszprémben és Vasban védte férjét, a miniszterelnököt. A székesfehérvári lapban két hasábon jelent meg, alatta fénykép az egyik óvodai látogatásáról. Az újságíró persze az őszödi kazettáról meg Gyurcsány Ferenc lelkiállapotáról is faggatta, inkább szolidan, mint rámenősen. De talán már a téma is kihozta sodrából Dobrev Klárát, mert ezzel zárta a beszélgetést: „Muszáj lesz önnek is elolvasnia az egész beszédet! Akkor biztos másként tette volna föl a kérdéseket.” Nem durván, de rendre utasította az újságírót. Ez a legutóbbi két esztendőben egyszer sem történt meg vele. Bebizonyosodott, hogy a válsághelyzet, amikor a cselekvés lehetőségei vagy-vagyra szűkülnek, szokatlan reakciókat vált ki az emberből. Tét nélküli helyzetben kedveskedik, szorult helyzetben viszont pontosít, figyelmeztet, óva int, helyre tesz.
A miniszterelnök felesége rosszul jött ki a párbeszédből, mindazonáltal van mentő körülményem a számára. A Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője leleményesen mozgatta a munkatársait. Ha jobboldali politikus érkezett Fejérbe, például Orbán Viktor, vagy B. Kiss László, az újságíróként dolgozó középiskolai osztálytárs, vagy Zsohár Melinda, a Felcsútról ismerős újságíró szegődött a nyomába, írt tudósítást róla, készített interjút vele. Ha baloldali politikus látogatott a megyébe, ugyanezt a feladatot Szabó Zoltán, Tribolt Lajos vagy Pekarek János kapta. Most a főszerkesztőt, Elekes Andrást cserben hagyta a politikai érzéke. Az őszödi kazetta miatt támadott miniszterelnök feleségéhez talán mégsem Orbán Viktor gimnáziumi osztálytársát kellett volna elküldenie.
2006.szeptember 25.
Műtenek bennünket
Túl vagyunk a sorsdöntő héten, megvonható a hazai sajtó mérlege. Megállapítható, hogy alkalmatlan a késő esti és hajnali események közvetítésére. Egyszersmind alkalmas a háttér megvilágítására - némi késéssel persze. A napilapok a rádióhoz, tévéhez és különösen az internethez képest lemaradnak az eseményekről, ha úgy tetszik, az élő adásról. De ha egy eseménysor a hét elején kezdődik, akkor csütörtök délig megemberelik magukat, és a szombati mellékletbe érzékletes összeállítást rittyentenek.
A kedvezőtlenebbik arc legkevésbé a Népszabadság hasábjain rémlett föl, a kedvezőbb pedig leginkább a Népszabadságban körvonalazódott. Kellett ehhez az augusztus 21-i kudarc, amikor még a legprofibb módon szerkesztett napilap is megcsúfolta önmagát. Bár abban nem hibázott, amiben a Blikk vidéki kiadása, amely szerint a tűzijáték „elkápráztatta a budapestieket”. Erejéből a lapzárta miatt csak a viharjelzésre futotta. Szakmai kudarcra volt szüksége, hogy a következő rendkívüli helyzetben, a múlt héten teljesítsen, sőt túlteljesítsen. Ha valaki utólag átolvassa a kedd reggeli napilapokat, észreveheti, hogy a Népszabadság budapesti kiadása hírt adott még az éjszakai eseményekről is. Aki dolgozott már szerkesztőségben, tudja, hogy ez milyen összehangoltságot, már-már emberfeletti munkát igényel.
Ráadásul a szombati melléklet szintén csúcsteljesítmény, nem a szó tájékoztatási, hanem szellemi értelmében. Tölgyessy Péter, Radnóti Sándor, Babarczy Eszter és Lengyel László elemzése a történtekről felelős értelmiségi állásfoglalás. Ahányan vannak, annyiféleképpen értékelik a helyzetet. Nekem, az olvasónak pedig jogom van hozzá, hogy tovább gondoljam a mondandójukat. Lengyel Lászlónak például használ, hogy ezúttal kevésbé vízionál, kevesebb szépirodalmi idézetet dob be - a „kétpetéjű ikrek”: Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor tevékenységére összpontosít. Neki köszönhető a legizgalmasabb gondolatmenet, amelyet az egyik bekezdéséből szedtem össze.
A rövid részmondatok nem egymás mellett találhatók, mindazonáltal engedtessék meg, hogy úgy tegyek, mintha nem volnának köztük töltelékszavak. Íme, a magyarországi helyzet 2006. szeptember 23-án: „Gyurcsány maga műt. A beteg ordít fájdalmában. A műtő ajtaját Orbán emberei döngetik.”
- szeptember 29.
Ki mond jobbakat?
A tegnapi Magyar Hírlapban terjedelmes Orbán-interjú. A beharangozóban pedig hírül adja a szerkesztőség, hogy interjút kért a jelenlegi miniszterelnöktől is. „Hétfőn kaptuk a választ: a héten Gyurcsány Ferenc senkinek sem nyilatkozik.” Rossz döntés. Ha a miniszterelnöknek fontos volt, hogy az őszödi kazetta kiszivárogtatása utáni napon interjúja jelenjék meg a Magyar Hírlapban, most illett volna viszonoznia a szerkesztőség gesztusát.
A kis példányszámú, de a gazdasági döntéshozók körében népszerű napilapnak lehetőséget kellett volna adni, hogy a helyhatósági választások előtt az esélyegyenlőség jegyében szólaltassa meg a politikai ellenlábasokat. A kiegyensúlyozás szándéka csorbát szenvedett - a miniszterelnök hibájából. Annak az embernek a szemével olvastam az Orbán-interjút, aki könyvet is publikált Orbán Viktor mondataiból. Tizenkét érdekes mondatot találtam a beszélgetésben. Egy mondattal sem többet, mint amennyire Gyurcsány Ferenc őszödi beszédében bukkantam. Ha a kiélezett politikai helyzetben kedvem volna tréfálkozni, azt írnám, hogy az egyik tizenkettő, a másik egy híján tucatnyi. De csupán rögzítem, hogy ez a teljesítmény a két középkorú politikustól nem is rossz. Van azonban egy ellentmondás, amely nem tölt el örömmel.
A volt miniszterelnöktől úgy emelhetnék át tizenkét mondatot az Orbán-breviárium második kiadásába, hogy a nyilvánosság számára készült interjúban láttak napvilágot. A jelenlegi miniszterelnök hasonló színvonalú tizenkét mondatát viszont egy szűk körben elmondott beszédéből választhattam ki. Ugyanakkor egy nemrégiben megjelent és az Orbánéhoz hasonló terjedelmű Népszava-interjújából mindössze három mondatot sikerült kibányásznom a majdani Gyurcsány-breviárium számára. Hogy is van ez? A nem nyilvánosságnak szánt eszmefuttatás tobzódik az érdekes mondatokban, a nyilvánosságnak szánt gondolatmenet pedig szűkölködik bennük? Amikor a közéleti személyiség szűk célközönség (a parlamenti frakció) előtt beszél, olyasmit enged meg magának, amiből a kiszivárogtatás után szállóige lesz? Amikor viszont egy baloldali újság célközönségét szólítja meg, akkor csupán az izgalmas gondolatok töredékére telik az erejéből?
Alighanem a politikai kommunikáció egyik törvényszerűségét feszegetem. Úgy rémlik, mintha belőle Orbán Viktor többet értett volna meg.
- október 5.
Szabad-e irritálni?
A hétfői MÉTA-összejövetelről korrekt tudósítás jelent meg a Klubhálón. Sikerült visszaadni a hangulatot, amely a Pallas Páholy vitáját jellemezte. Előadóként rögzítem, hogy félórás gondolatmenetemet hitelesen tömörítette a tudósító. Mégis van egy mondat, amelyhez megjegyzést kell fűznöm. Az eszmecsere résztvevői azt feszegették, hogy válságos helyzetekben - például 2001. szeptember 11-én, 2006. augusztus 20-án vagy éppen a szeptember 18-áról 19-ére virradóra - miként viselkedtek a hazai médiumok. Megpróbáltam felvázolni a három szituációt, ehhez az okfejtéshez szólt hozzá Czeglédi László, a Magyar Televízió kuratóriumának elnöke.
Sok mindent elismert az elemzés érveiből, az egyik állításomat azonban vitatta. És most átadom a szót Czehelszki Leventének, a Klubháló tudósítójának: „Rávilágított az emberi tényezőre, miszerint a tömeg valószínűleg meglincselt volna egy MTV-s munkatársat, ha kimegy a székház elé tudósítani”. Tanúsíthatom, hogy csakugyan ezt mondta a főkurátor. Talán azért, mert félreértette a mondandómat. Talán azért, mert ezt az alkalmat használta föl arra, hogy más kritikákra is válaszoljon. Nekem ugyanis korántsem az volt a gondom, hogy az MTV épületéből nem küldtek ki operatőröket és riportereket a tömegbe. Ez lett volna az eszményi megoldás, mindazonáltal senki sem feltételezhet rólam, a szakmabeliről, hogy kollégákat az ostromlók karjába kergettem volna. Ami engem zavart, az olyan információ volt, amelyet az egyik tévévezető nyilatkozatából ismerek.
Belülről, az épületből is filmezték a székház előtt történteket. Csakhogy - fűzöm hozzá - ezeket a felvételeket nem sugározta élőben a Magyar Televízió, csupán néhány nap múlva adta le. Miért nem rögtön? - kérdeztem hétfőn este az MTV-kuratórium elnökétől. Némi unszolásra Czeglédi László kibökte, hogy a közszolgálati televízió elnöke, Rudi Zoltán úgy döntött: „nem szabad irritálni a…” Itt megakadok, mert nem emlékszem, hogy a főkurátor milyen szót használt. A népet-e, a nézőket, esetleg az ostromlókat? A lényeg szempontjából mindegy is. A lényeg pedig az, amit Domokos Lajos válságkommunikátor fogalmazott meg: a Magyar Televízióban nem készült B-terv arra az esetre, ha megostromolnák a közintézményt. Második forgatókönyv híján csak rögtönzés lehetett a vége.
- október 6.
Egy ostrom előzményei
Tegnap összefutottam az egyik közszolgálati tévéssel. Hajdanában együtt jártunk egyetemre, és a régi, bár felületes kapcsolat megmaradt. Megemlítette, hogy mostanában folyamatosan izélgetem az intézményét (az izélgetés helyett más kifejezést használt). Kár, hogy nem értem az MTV magatartását. Azt hiszem, hogy értem. A közszolgálati televízió megszokott körülmények között úgy-ahogy elvégzi a dolgát, amint azonban rendkívüli helyzet elé - vagy maga is rendkívüli helyzetbe - kerül, megáll a tudománya.
Hajlamos lebénulni. A legutóbbi hetek fejleményei arról árulkodnak, hogy nem alkalmas a rendkívüli helyzetek közvetítésére. Azért nem, mert elöregedett a technikája és a munkatársi állománya. Azért sem, mert nincs elképzelése a huszonegyedik századi televíziózásról. És azért sem alkalmas, mert az állam iránt érzett és szerintem rosszul értelmezett tapintatból eltiltja magát a cselekvéstől. Itt van ez a székház-ostrom. Vezetői szerint az MTV azért nem sugározta élőben a saját ostromát, mert háromszázmilliós közvetítő kocsiját a Kossuth térről nem akarták áthozni a kétpercnyire lévő Szabadság térre. Számítani lehetett arra, hogy az ostromlók szétverik az értékes járművet is.
Oké, ez méltánylandó érv. Az már kevésbé, hogy belülről, az épületből filmezték ugyan a kinti ostromot, de az elnök úgy döntött, hogy a felvételeket nem szabad egyenes adásba adni, mert irritálják az embereket. A méltánylandó és nem méltánylandó érv persze csak ürügy: az MTV minden érvet felhasznált, hogy ne kelljen sugároznia azt, amit leginkább egy közszolgálati tévétől várnak igazi gazdái, a nézők. A kormányellenes megmozdulások egyik célja, hogy a tüntetők elfoglalják a hatalmat jelképező médiumot. Petőfiék kisajátították Landerer és Heckenast nyomdáját, 1956 októberében a Magyar Rádió elé vonultak a tüntetők (és kint is meg bent is előkerültek a lőfegyverek), 1989 karácsonyán a bukaresti tüntetők behatoltak a Román Televízió épületébe, és beolvasták a proklamációjukat.
Ha e közismert előzmények után valaki meglepődik a Magyar Televízió vezetőségéből, hogy hipp-hopp, tüntetők állnak a székház Szabadság téri bejáratánál, akkor nem értették meg a történelmet.
- március 2.
Hogyan lett meg az őszödi kazetta?
Állítólag tanítottam Gál J. Zoltánt a szegedi egyetem Kispestre kihelyezett tagozatán. Nem emlékszem rá. Arra viszont emlékszem, hogy a kilencvenes évek közepén feltűnt a Népszavánál, a főszerkesztő Kereszty András oldalán. Később politikára adta a fejét, és a második Gyurcsány-kormány kommunikációjáért felelős államtitkárként dolgozott. A Vasárnapi Hírek mai számában szólalt meg az őszödi kiszivárogtatás ügyében. Főszerkesztőként általában háromflekknyi terjedelemben fejti ki álláspontját az elmúlt hét egyik eseményéről, ezúttal azonban egész újságoldalt, körülbelül tíz flekket szánt az őszödi kazettára.
A hajdani államtitkár higgadtan és hihető módon meséli el, hogyan élte meg 2006. szeptember 17-ét. Délelőtt kapott egy üzenetet a Magyar Rádióból, berohant a munkahelyére, mert nem tudta, melyik beszéd lehet az a „káromkodós”. (Ezek szerint Gyurcsány gyakran káromkodott, ha zárt körben fogalmazott.) Mikorra kiderült, hogy az őszödiről van szó, a páncélszekrényben nem találta a kazettát. Telefonon kínálta föl lemondását a Győrben időző főnökének, aki elhárította az áldozatot, és arra biztatta, hogy találják meg azt a fránya kazettát - meg is lett -, a leírandó szövegét pedig küldjék el a szerkesztőségeknek.
Azt már én fűzöm hozzá, hogy így került meg a hiányzó mozaik az eddig kialakult képhez. A győri Kisalföld munkatársa, Koloszár Tamás ugyanis délután négy és öt között odakiáltotta a szolgálati autóba éppen beszálló Gyurcsány Ferencnek, hogy a Magyar Rádióban bemondott hírrel szeretné kiegészíteni a kampánygyűlés előtt készített interjút. A miniszterelnök nem lepődött meg a pótlólagos kérdésen. Egyébként Gál J. Zoltán ma majdnem minden időközben fölmerült kérdőjelet kiegyenesített. Egyet kivéve.
Vörös T. Károly, a Népszabadság volt főszerkesztője nemrégiben kifejtette: 2006. május 26-án azzal hívta fel a kommunikációs államtitkár, hogy a főnök „kurva jó” beszédet mondott Őszödön, érdemes volna közölni. Aztán elmaradt a közlés, ki tudja, miért. Az ATV tegnap beharangozta, hogy Gál J. Zoltán ma este megszólal a Szabad szemmel című műsorban. Remélem, hogy ezt a kérdést is fölteszik neki - ha már magától nem válaszolt rá.
- március 3.
Ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet?
Tegnap este, az ATV képernyője előtt választ kaptam egy délelőtti kérdésre. A Szabad szemmel műsorvezetője megfogalmazta azt, amit hiányoltam Gál J. Zoltán Vasárnapi Hírek-beli cikkéből. A hetilap főszerkesztője, korábban a második Gyurcsány-kormány kommunikációs államtitkára úgy írt az őszödi beszédről, hogy figyelmen kívül hagyta Vörös T. Károly állítását. A Népszabadság volt főszerkesztője ugyanis kifejtette, hogy 2006. május 26-án felhívta őt Gyurcsány Ferenc talán legközelebbi munkatársa, és fölajánlotta neki az aznap Őszödön elhangzott beszéd közlését.
Nem valószínű, hogy a műsorvezető Mészáros Antónia olvassa e Médianaplót, mindazonáltal firtatta az ellentmondást. Úgy látszik, a szakmánkban vannak olyan evidenciák, amelyeknek minden magára valamit is adó újságíró eleget tesz. A volt államtitkár nem emlékezett ugyan a Népszabadság főszerkesztőjével folytatott beszélgetésre, de ha Vörös T. Károly ezt állítja - mondta -, akkor nincs oka kételkedni benne. Majd az interjú másik helyén elmesélte: a miniszterelnöki stáb tagjai egész nyáron keresték az alkalmat, hogy a zártkörű frakcióülésen elhangzottakat valamilyen formában megosszák a nyilvánossággal.
Ebből akár az is következhetne, hogy megvan végre a kiszivárogtató, de óvatos lennék. Amit a Gyurcsány-kormány kommunikációs államtitkára mondott, abból egyelőre még semmi sem következik. Talán akad majd valóságfeltárásra szakosodott szerkesztőség, amely fantáziát lát e mozzanat rekonstruálásában. Van egy másik mozzanat is, amelynek szintén érdemes volna utánanézni. Gál J. Zoltán annyiban pontosította tegnapi bejegyzésemet, hogy Gyurcsány miniszterelnök 2006. szeptember 17-én délután nem arra utasította Győrből, hogy írassa le a magnótekercsen lévő beszédet, és küldje el a szerkesztőségeknek, hanem hogy tegye föl a Miniszterelnöki Hivatal honlapjára. Ez látszólag apró különbség, mégis megmagyaráz valamit abból, ami idestova nyolc éve rejtély.
Azt vettem észre, hogy a Népszavában közölt őszödi beszéd nem azonos azzal, ami például a kilenc Springer-napilapban megjelent. Az eltérés csupán néhány százaléknyi volt, de szembe ötlő. Immár néhány összefüggés ismeretében vagy arra gyanakodnék, hogy a két cég nem ugyanabból a kazettából dolgozott. Vagy pedig arra, hogy a Népszava és a Springer is a Miniszterelnöki Hivatal honlapját használta forrásul, de az egyik szerkesztője alaposabban nyúlt bele a szövegbe.
