Médianapló

Médianapló - Számok nyelvén a kalapácsvetés kétes tisztaságáról

2016. augusztus 20. 10:43 - Zöldi László

Lám, olimpiai bajnokunk, Pars Krisztián mégis bejutott a döntőbe. Tegnapról mára virradóra a legjobb nyolc között 75 méter 28 centivel lett a hetedik. Utána ezt nyilatkozta a magyar közszolgálati televízió munkatársának: „Ha két-három hetem lett volna még, akkor az olimpiai aranyért megyek.” Tudta tehát, vagy legalábbis sejtette, hogy idei eredményei alapján aligha ismételheti meg négy évvel ezelőtti győzelmét.

Kijelentése realitásérzékre vall, noha legnagyobb ellenfele, a lengyel Fajdek elvérzett a selejtezőben. Mindössze 72 métert dobott, miközben egyéni csúcsa 83.93. Igaz, hogy az idén csupán 81.87-ig vitte, de az olimpia előtt a legrosszabb győztes dobása is 78.72-re sikeredett, ráadásul a kalapácsvetők mezőnyéből a legjobb tíz eredményt ő érte el. Ebben a sportágban nála nagyobb esélyest aligha hordott hátán a Föld, hét centi híján tizenkét méterrel mégis elmaradt az egyéni csúcsától. Vajon miért? Ezt firtatják világszerte, erre próbálok válaszolni a számok nyelvén.

Az olimpiát Nazarov nyerte 78.68-cal. A tadzsik atléta fejlődési íve egyenletes, és csupán 203 centivel maradt el az egyéni csúcsától. Egy hellyel került mögé Tyihon 77.79-cel. Kínos lett volna, ha a fehérorosz dobó nyeri az olimpiát, elvégre lehangoló sorozat van a háta (füle) mögött. Doppingolás miatt elvették tőle a Pekingben szerzett érmet, négy évvel később, 2012-ben pedig visszaléptették a londoni olimpiától, mert 2004-es, athéni mintájában teljesítményfokozó szer nyomait mutatták ki. Az egyéni csúcsa 84.53, ettől most csaknem hét méterrel maradt el. A bronzérmes 77.73-mal Nowicki lett. A lengyel atléta a világháló tanúsága szerint versenyen még sosem dobott nyolcvan méter fölött, most csak 98 centivel maradt el az egyéni csúcsától. Hármójuk közül leginkább ő látszik tisztának, feddhetetlennek.

Vegyesek tehát a benyomásaim, ebben az összefüggésben (kontextusban) kéne értelmezni Pars Krisztián idézett szövegét (textusát). Londoni aranyérmesünk legjobbja 82.69, a legutóbbi országos bajnokságon viszont 73.38-at dobott, 931 centivel maradt el az egyéni csúcsától. Ehhez képest Rióban javított, a nyolcas döntő utolsó előtti helyéhez elégséges 75.28 mindössze 891 centivel kisebb a doppingvétség miatt 2004-ben olimpiai aranyérmétől megfosztott honfitársunk, Annus Adrián 84.19-es országos csúcsától. Egyébként a világcsúcsot 1986. augusztus 30., idestova három évtizede a szovjet Szedih tartja 86 méter 74 centivel.         

komment
süti beállítások módosítása