A Magyar Szocialista Párt küldöttgyűlése tegnap „a dögös, a radikális és az integráló megoldás” közül választott. Az idézőjelek közötti félmondat az új elnök, az önmagát integrálónak (egyesítőnek) tekintő Molnár Gyula szíves közlése. A dögös jelző Szanyi Tiborra vonatkozik, a radikális pedig Harangozó Tamásra. A döntés után néhány órával azon tűnődöm, vajon mire számíthatunk az MSZP kommunikációjában.

Erről az elnökjelölti kampányban keveset beszélt Molnár Gyula. Igaz, az újságírók se nagyon kérdezték, vagy ha kérdezték is, a beszélgetés végén, ama felkiáltással, hogy a műsoridőből van még hátra másfél perc. Annyi azért kiderült a megszólalásaiból, hogy egységesítené, sőt ki is szervezné, szakemberekre bízná a kommunikációt. Elvégre azt figyelte meg, hogy akik párttársai közül az éppen esedékes választás után háttérbe szorultak, a fősodortól távolabb kerülve mozgósították a sajtókapcsolataikat, nehogy kimaradjanak a nyilvánosságból. Ebből a gyakorlatból pedig az lett, amit így fogalmazott meg: „Nagyon sokan sokféle dolgot mondunk.” (InfoRádió, 2016. június 14.)

Az a benyomásom, hogy ennél is rosszabb a helyzet. A különutas kommunikáció nemcsak a háttérbe szorított szocialista politikusokat jellemzi. Néhány évvel ezelőtt az egyik kommunikációs szakembert fölkérték, hogy tartson tréninget a pártelnökség számára. Az eldugott Buda környéki szállodában sikerült megértetnie, hogy egységesített kommunikációra volna szükség. Amidőn azonban előhozakodott azzal, hogy akkor pedig adják vissza a párt által bérelt mobiltelefonjaikat, és az új készülékek számát ne osszák meg az újságírókkal, megfordult a hangulat. Az MSZP azóta sem vakarta le magáról a szétbeszélő, kibeszélős párt bélyegét.

Ebben csupán akkor következhet be váltás, ha az új pártvezetés nemcsak a nyilvánosság képviselőivel való kapcsolatteremtést gondolja végig, hanem azt is, hogy egyáltalán mit akar kezdeni a médiával. A kommunikáció kulcsa ugyanis a nyilvánosságszemlélet, tágabb értelemben a médiapolitika, mely hagyományosan az MSZP legsebezhetőbb pontja. Feltűnt, hogy az elnökségben az a tag lesz a médiafelelős, aki a legkevesebb vizet zavarja. Aki tekintélytiszteletből vagy óvatosságból nem akadályozza az „erős embereket”, a „nagyokat” abban, hogy kialakítsák a maguk kis személyes médiapolitikáját. Ha ebben nem lesz alapvető változás, a tegnap új elnököt választó szocialisták sem lépik át egységesen a nyilvánosság ingerküszöbét.