Akkor kezdődik a Magyar Szocialista Párt kongresszusa, amikor befejezem ezt a jegyzetet. Nem tudom, hogy hol lesz, azt se tudhatom, hogy ki lesz az elnök, de ha már ennyi energiát feccöltem a témába, az olvasó talán elvisel még harminc sort a tisztújító összejövetelről. Van ugyanis egy mértékegységem, amely eddig bevált: a mondat. A rendszerváltás óta gyűjtöm a közéleti személyiségek ütős vagy „csak” jellemző mondatait, és a válogatás mintegy kétezer szállóigét tartalmaz.

Az MSZP elnökjelöltjei közül Harangozó Tamás nincs benne, Molnár Gyula benne van eggyel, Szanyi Tibor öttel, Tóbiás József kettővel. Az összehasonlítás kedvéért megnéztem a szocialisták korábbi elnökeit, és ezt találtam: Gyurcsány Ferenc - 31 ütős mondat. Horn Gyula - 21, Kovács László - 6, Lendvai Ildikó - 13, Mesterházy Attila - 9, Nyers Rezső - 2. S hogy még elgondolkoztatóbb legyen a viszonyítási alap, a gyűjtemény csúcstartója nem politikus, hanem közíró, Bodor Pál 67 szállóigével. Egyébként az elnökjelöltek kampánya három hónapig tartott. Bejárták az országot, alkalomadtán nyilatkoztak a megyei lapoknak, helyi orgánumoknak is, legtöbb megnyilvánulásuk azonban az országos médiában jelent meg, hangzott el.

Harangozó Tamástól 33 figyelemre méltó mondatot jegyeztem föl, Molnár Gyulától 40-et, Szanyi Tibortól 35-öt, Tóbiás Józseftől pedig 21-et. Ők négyen 63-szor értékelték, jellemezték, minősítették a pártjukat, elnökségre nem pályázó bajtársaik viszont csupán 17-szer. Akik tehát nem jelöltették magukat az első helyre, együttvéve is csak minden negyedik meghatározást, körülírást vállaltak. Az állítólag fegyelmezetlen, kibeszélős pártban mintha visszafogták volna magukat. A nyilvános értelmezés jogát átengedték az egymással versengő elnökjelölteknek. Molnár Gyula ezt fejtegette az MSZP kilábalási lehetőségeiről: „Van a dögös, a radikális és az integráló megoldás.” Sorrendben Szanyira, Harangozóra és önmagára utalt. Tóbiásra szót sem vesztegetett.

Tisztában vagyok azzal, hogy mindössze a mondattermő képesség alapján aligha lehet hiteles képet rajzolni a gyakran mutatkozó, megszólaló közéleti személyiségekről. Mégis vállalható az egyetlen szempontú közelítésmód, mert elég sokat elárul róluk, arról például, hogy miként adják közre a gondolataikat. A szocialista elnökjelöltekről talán állítható, hogy egy pártot olyan emberre érdemes bízni, akinek van mondanivalója, és azt képes is a nyilvánossággal megosztani.