Médianapló

Médianapló - Milyen cím vonzza az olvasókat?

2016. május 30. 10:07 - Zöldi László

A Népszabadság pénteken bejelentett megújulásáról tűnődtem. Leginkább a címadási kultúrát hoztam szóba. Mondandóm úgy foglalható össze, hogy egy közéleti napilap akkor jár az olvasók kedvében, ha igei állítmányt csempész a címekbe. Ez a gyakorlat aktivizál, azonosulásra, együttgondolkodásra késztet. Létjogosultsága van persze a fogalmakat tartalmazó címnek is, ha olyan rovatban lát napvilágot, amely a témaköre miatt nem tarthat számot az átlagosnál nagyobb érdeklődésre. Egyszerre kéne tehát fölkelteni a kevésbé iskolázott, és kielégíteni az értelmiségi (fogalmi gondolkodású) olvasók érdeklődését.

Azóta a megújult napilapnak két száma jelent meg: a szombati és a hétfői. Az összes címet átnéztem bennük, és figyelemre méltó arányok rajzolódtak ki. A hétvégi mellékletet is tartalmazó szombati számban 38 címet tarkít igei állítmány, a fogalmi címek száma pedig 43-ra rúgott. Az is feltűnt, hogy a három részre hajtogatott újság első hányadában (a politikai időszerűségek élén) több igei állítmány található, mint a második hányadban, ahol olyan rovatok vannak, amelyek nem föltétlenül tartanak számot az összes olvasó érdeklődésére. A harmadik hányad, a hétvégi melléklet terjedelmes háttér-elemzésekkel és igényes olvasmányokkal kecsegtet. A legkevésbé ebben zavarnak a fogalmi jellegű címek.

Mindazonáltal a 38:43-as, majdhogynem fele-fele arány elfogadható, méltányolható. Annál meglepőbb, hogy a mai lapszámban kísértetiesen hasonló arány jött ki. 39 mozgósító állítmányt leltem a címekben, a fogalmi címekből pedig 41-et számoltam össze. Vagyis a nagyobb érdeklődésre számot tartó rovatok szerkesztői és szerzői az újság első felében részesítették előnyben az aktivizáló igéket. Csakhogy ezúttal már aligha indokolható a fele-fele arány, elvégre a hétköznapi lapszámot nem dobta fel, mélyítette el az értelmiségi olvasnivalóban bővelkedő melléklet.

Nem állítom, hogy egy patinás napilap megújulása kizárólag a címadáson múlik. Ez csupán a kirakat, amely eldönti, hogy a kíváncsiskodók betérnek-e a cikkek áruházába. Azt viszont megtanultam az online sajtóban dolgozó tanítványoktól, hogy érdemes komolyan venni a hagyományostól gyökeresen eltérő gyakorlatot. Ők ugyanis megszokták, hogy hátuk mögött, a falon számláló rögzíti a kattintásokat. S ha a címben túl gyakran feledkeznek meg az igei állítmányról, nemcsak az olvasókat akadályozzák meg a bekapcsolódásban, hanem magukat is kikapcsolják a szerkesztőségből.

1 komment
süti beállítások módosítása