Médianapló

Médianapló - A frissített szöveg

2016. május 25. 10:00 - Zöldi László

A közösségi oldalon gyülekező ismerőseim közé tartozik. Kollégák vagyunk, az egyik legjobb publicistának tartom - az elsők között szembesülök napi jegyzeteivel. Tegnap például portrét rajzolt a miniszterelnökről. Élveztem volna csipkelődő stílusát, ha nem azt írja Orbán Viktorról, hogy „Megtehet mindent, mert a legnagyobb hatalom, a tájékoztatás is az ő monopóliuma.” Igaza van az idézett mondat elején, csakhogy ezzel folytatja: a szinte teljhatalmú politikusnak mégse sikerült a világhálót megzaboláznia, sőt a leigázott sajtóban is akadnak még szabad szigetek. Monopólium helyett tehát hegemóniát kellett volna írni.

Elnézést a pontosításért, de médiatörténetet tanítok - mondtam a telefonba. Kollégám azonban nem sértődött meg, hanem kihúzta az említett bekezdést. Amúgy kitűnő portréja már „csonkán” jelent meg az országos napilap online kiadásában. Érdekes kérdés, hogy akkor most melyik változat tekinthető hitelesnek? A közösségi oldalon olvasható vagy a bekezdésnyivel rövidebb a patinás újságban? De van ennél érdekesebb is. Kollégám nevét azért nem írom le, mert nem volna sportszerű nyilvánosan elmarasztalni, elvégre magam is ezt a gyakorlatot művelem.

A Médianapló bejegyzéseit először a közösségi oldalra teszem föl, majd várok fél órát, hogy begyűjthessem az ismeretségi körhöz tartozók véleményét. Ha valamelyikük rajtakap elíráson vagy egyéb pontatlanságon (nem túl gyakran, de azért megesik), akkor húzok-vonok, és a nyilvánosabb fórumon már az igényesebb, pontosabb változat lát napvilágot. Az a benyomásom, hogy egyebek mellett épp ez különbözteti meg az online közleményt a hagyományos papír alapútól. Évtizedeket töltöttem az offline sajtóban, annak is a hetilapos részében. Ha írtam valamit, akkor a vele vitatkozó cikk vagy a pontosítás csupán a következő héten jelenhetett meg. Ráadásul azt tanultam, hogy belső munkatársként nem illik visszaélni a helyzettel, ezért többnyire csak újabb hét múlva válaszoltam.

Most, az online sajtóban minden felgyorsult. Reggel megjelenik, elhangzik valami, amihez szakmai szempontból kéne kapcsolódni. Nincs azonban idő arra, hogy a régi, megszokott módon két, egymástól független forrásból szerezzük be a hitelesítő információkat, ezért vállalni kell a tévedés kockázatát. Ami azért nem esik nehezemre, mert a hozzászólók segítségével azonnal változtathatom, pontosíthatom, frissíthetem a jegyzetet egy olyan szakmában, amelyben minden tévedésünket nyilvánosan követjük el.         

komment
süti beállítások módosítása