Médianapló

Médianapló - A karikatúra sírásója-e az internet?

2016. május 19. 10:27 - Zöldi László

A mai lapokban olvastam, hogy holnap lesz Kaján Tibor temetése. Vajon igaza van-e Szathmáry István Pálnak, az egyik nekrológ szerzőjének, aki azt fejtegette a Magyar Nemzet hasábjain, hogy vele száll sírba a műfaja is? Ma, ugye, csütörtököt írunk, és az újságjában épp szerkesztik a cáfolatot. Készül a hétvégi melléklet, és mint annyiszor, bizonyára most is benne lesz Léphaft Pál karikatúrája.

A Vajdaságban élő újságíró-rajzoló a határon túlról kíséri figyelemmel a magyarországi fejleményeket. Ebből a nézőpontból látja meg a fáktól is az erdőt, leginkább így érzékelteti a hangulatunkat. Mielőtt pedig szerződtette volna a patinás napilap, a Heti Válasznak küldte a karikatúráit. Akkor is hetente egyszer tett le valami kifejezőt az olvasók asztalára. Csúfondáros, töprengésre késztető rajzai nyomán feltételezem, hogy ő viszi tovább azt a vonalat, amelyet Kaján Tibor hagyott ránk. Nem a napi hírekhez kötődik, hanem perszonifikálja a közérzetünket. A karikaturisták ama csoportjához tartozik, akik megszemélyesítik, és az eltúlzott személyiségjegyek révén meg is ragadják a lényeget.

Nálunk azért nem lehet napilap-műfaj a karikatúra, mert hol vannak közéletünkből a személyiségek, akik eltúlzott karaktervonásaikkal évente 317-szer dobnák föl az újságokat. Jelenleg egyetlen szerkesztőséget ismerek, a Népszavát, amely minden nap kér valamit a karikaturistájától. Kedvelem Pápai Gábor rajzait, az egyik könyvemet illusztrálta is, olykor zseniálisakat ad közre, mindazonáltal az a benyomásom, hogy nincs az a karikaturista, aki a napi kényszerben kiemelkedő átlagteljesítményre volna képes. Amíg a kőszegi Lakatos Ferenc dolgozott a szombathelyi Vas Népébe, az ő naponta megjelenő karikatúrái között is találtam korunkra és hangulatunkra jellemző rajzokat, de már évek óta nem szembesültem a munkáival, holott olvasom a lapját.

A példák azt sejtetik, hogy a nekrológ-szerző másik állítása is vitatható. Az ugyanis, hogy „A karikatúra sírásója az internet.” A világhálónkon kétségkívül kevés vélemény-rajz jelenik meg, ez azonban nem föltétlenül azzal magyarázható, hogy a híreket villámgyorsan feldolgozó digitális sajtótól idegen a kevés szöveggel tarkított, pláne a szöveg nélküli karikatúra. Nagyon is illenének hozzá, de az online újságok még nem termelnek annyi nyereséget, hogy évente 365-ször, esetleg gyakrabban adjanak teret karikaturistának. Ha egyáltalán akadna olyan, aki bírná ötletekkel a strapát. 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr48730022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Flankerr 2016.05.19. 17:40:45

@méhészborz: Jogos, ő ott van a legjobbak között

- zu - · http://zu.hu 2016.05.24. 15:59:27

A karikatúra halott. És most eltávozott a legnagyobb magyar karikaturista is. A 95 évesen elhunyt Kaján Tiborra emlékezve méltatlan magatartás a komor dohogás, de nem kerülhetem el: vele száll sírba végleg maga a műfaj is, sírásója pedig nem más, mint az internet. – írja a Magyar Nemzet Online Kultúrgrundjának nekrológjában Szathmáry István Pál.
Kaján Tibor valóban meghatározó volt – és a halála után is még sokáig meghatározója lesz a magyar karikatúra művészetnek. A „leg”-ekkel viszont még egy nekrológban is vigyázni kellene. Hogyan lehetne összehasonlítani Kajánt és Hegedűst, vagy Rébert, vagy Várnait, vagy Sajdikot – hogy csak a nagy öregeket említsem, akik közül ma még hál’ istennek, Sajdik 86 évesen él és alkot, nemrég nyílt kiállítása Dunakeszin és Balatonfüreden is. Ha már „leg”-eket emlegetünk, egyikük ezért, másikuk azért „leg”, ne vegyük el tőlük sem.
Kaján valóban korszakos művész, grafikus publicista volt. Szerettük, kiállítást szerveztünk neki 88-adik születésnapján a Várban, utcai flash-mobbal ünnepeltük az ablaka alatt 90-edik szülnapját, tisztelgő kiállítással és mappával most márciusban a 95-diket. Édes öregem, kezdte mindig, és csüngtünk a mester szaván, jegyeztük arany bölcsességeit. Nem mondhatjuk, hogy nem hagyott hátra követőket, tanítványokat. És azt sem mondhatjuk, hogy a karikatúra, mint műfaj, meghalt. Ha csak a Magyar Nemzetben is nézzük, (nem az online változatban) nekem is volt több mint tíz éven át rovatom, a Hétvégi Magazinban és Szerényinek is, a kitűnő Léphaft Pál és Bojcsuk Iván ott van, most is. Hosszú lenne fölsorolni azokat a tehetséges és sokak által kedvelt karikaturistákat, akik úgy gondolják, hogy nem halt meg a műfaj, sőt: Kaján és Réber, Hegedűs, Balázs-Piri és a többiek tovább élnek bennünk, általunk. Nem sorolom, de nem is hasonlítom őket egymáshoz, hiszen annyira más Marabu, mint Jelenszky, Pápai vagy Édua, Fenekovács, vagy Tónió, vagy Krenner, vagy… ettől egyéniségek.
Nem jut sokkal többre Zöldi László sem, mikor Médianaplójában vitatja a karikatúra halálát, bár ő legalább Léphaftot és Pápait (el)ismeri. És Lakatos Ferit, akit az új tulajdonos ugyanúgy elküldött a Vas Népétől, mint Csátth Attilát a Hajdú-bihari Naplótól. Zöldi csak egyet vár(na) el a karikaturistától: a napi rendszerességet. Nos, a napi rendszeresség szokás, sőt, szoktatás kérdése. Marabu minden nap rajzol a Népszabadságba, Pápai a Népszavába, mástól pedig nem várja el a lap, ahova dolgozik, sőt, örüljön, ha dolgozhat. Korábban naponta megjelentek a napi sajtóban Nemes Zoltán, Lehoczki István, Gyöngy Kálmán, tudott minden nap újat adni Lehoczky Károly is, vagy Jókó Csaba.
Mert a karikatúra nem halt meg, nem beteg, csak sok lap száműzi. Értékes helyeket vesz el a hirdetésektől, és sokkal drágább, mint a külföldi karikatúra- és képregény gyáraktól olcsón megszerezhető viccek és párkockás sorozatok. A karikatúra megjelenéséhez bátor lap is kell, amelyik vállalja, hogy a karikatúra kritika és csak úgy működik, ha nem hazudik, nem beszél mellé. Lehet, hogy nem a karikatúra halott, hanem a szerkesztők bátortalanok életben tartani?
A karikatúra ezért visszatért sok szerző fiókjába, vagy internet-oldalára. És fölkerült a falra is. Amióta számítógép van, és nyomtatni is lehet, nagyméretűre kinagyítva kifejezetten jól mutatnak a karikatúrák a kiállítótermekben is. Halottnak látni a műfajt akkor is nagy tévedés, ha az ember csak a sivár honi valóságot látja. A nemzetközi mezőny viszont nem csak él, de élőnek is látszik. Nem kell messzire menni, elég csak kitekinteni Szlovákia vagy Lengyelország felé, de mindenütt ismertek az orosz vagy ukrán karikaturisták, a bolgárok és a románok is. Mindenütt van évente egy-egy humorfesztivál, nemzetközi karikatúra kiállítás, ahol időnként a mieink is nyernek egy-egy dobogós helyezést.

- zu - · http://zu.hu 2016.05.24. 16:00:23

(Folytatás)
Szathmáry az internetet teszi felelőssé a karikatúra haláláért. Ezt Zöldi valamennyire enyhíti, de még mindig a 365 napon topon lenni jelszót ismételi. Sőt: „az online újságok még nem termelnek annyi nyereséget, hogy évente 365-ször, esetleg gyakrabban adjanak teret karikaturistának. Ha egyáltalán akadna olyan, aki bírná ötletekkel a strapát.” Ezt úgy értelmezem, hogy szinte valamennyien tehetségtelen kezdők vagyunk, akiknek ne telne naponta legalább egy zseniális ötletre. Lehet, hogy az egyébként okos médiaelemző, akinek mindig számít a véleménye, humor terén nem túlságosan tájékozott, és okoskodni kényszerül?
Én úgy látom, hogy az internet által más lett a sajtó és a karikatúra is más, mint volt. Vagyis még inkább az lett, aminek lennie kell: egy még kíméletlenebb, a megszokott nyárspolgárinál vadabb kifejezésforma, amely nem tiszteli a tekintélyt, amely úgy hirdeti az igazságát, hogy a dolgok másik oldalán keresztül mutatja meg világunkat. Kritikai kifejezésmód, amiben már nem csak az (ál)primitív pálcika-emberkés stílus, hanem a pár mozdulatos animáció is belefér, MÉM-ek, melyek színvonaláról lehet vitatkozni, de betöltenek számos karikatúra-funkciót is. Kár, hogy legtöbben ingyen, kedvtelésből művelik – vagy talán ez a jó?
Nehéz kor jutott neki – munkaszolgálat, humortalan szocializmus és mosolytalan újkapitalizmus –, mégis képes volt másokkal elhitetni, hogy a szellem, a kifinomultság és az irónia tartósabb értékkel bír, mint a politikai percemberek által harsogott diszkont-életigazságok. – írja Szathmáry. Igaza van. Nekünk, utódoknak sokkal kedvezőbb történelmi háttér adatott, röhejes szocializmus és nevetséges újkapitalizmus, de mi is megpróbáljuk másokkal elhitetni, hogy a szellem, a kifinomultság és az irónia tartósabb értékkel bír, mint a politikai percemberek által harsogott diszkont-életigazságok.
Talán szerencsés, ha a karikatúra halálhírét keltik: sokáig él még…

Halász Géza