Médianapló

Médianapló - Orbán miért szólított meg egy "helyi" újságírót?

2016. május 04. 11:04 - Zöldi László

Régebben gyakran írtam róla. Mióta áttették egy kevésbé nézett csatornára, ritkábban látom. A Heti hetes legutóbbi adása átlagosnak (élvezhetőnek) hatott, bár a műsorvezető egyik mondata elcsüggesztett. Mások szövegét olvasta föl, ezért inkább csak azt veszem tőle zokon, hogy szegediként nem vett észre egy tévedést.

Jáksó László szóba hozta Orbán Viktor ama nyilatkozatát, amelyet értelmezgettünk a múlt héten, Amikor ugyanis Békéscsabán megkérdezték, hogy a nemzeti bankos botrány után nem kellene-é leváltania Matolcsy Györgyöt, ezt válaszolta: „Ahhoz égnek és földnek össze kell szakadnia, hogy ez bekövetkezzen.” (Népszabadság, 2016. április 27.) A tévéműsorban szükség volt az idézetre, hogy Gálvölgyi János papírt vehessen elő, és pallérozott hangján felolvashassa, mit írt Történelmi lecke fiúknak című versében Ady Endre. Zsarnok nyúz milliókat, („Amit a bús nép szerzett, / Víg uraság zsebre rakja.”), és a költő végkövetkeztetése ez: „Ha összeszakad Ég és Föld, / Mégis más lesz Magyarország.”

Összegzem a történteket. A botrány kirobbanása után a miniszterelnököt elzárták a nyilvánosságtól, majd a stábja érzékelte, hogy mégis kéne mondatni vele valamit Matolcsyról. Ezért találták ki az ég és föld kombinációját. S mert a Népszabadság dél-magyarországi tudósítója átutazott Szegedről Békéscsabára, az ország első embere kihívta a folyosóra, és egyedül neki válaszolt a matolcsys kérdésre. Az már nem ötlött fel a kommunikációs stáb tagjaiban, hogy valaki emlékszik még Adyra, és nyilvánosságra hozza, hogy Orbán szavai merőben ellentétesek a költő mondandójával.

Sikerült leleplezni egy hamisságot, de mindez úgy hangzott el a Heti hetesben, hogy a műsorvezető - és a szerkesztők - szerint egy „helyi újságíró” tette föl a kínos kérdést Orbánnak. Nem akadt senki a hírt fogalmazó, ellenőrző és felolvasó tévések között, akinek ismerősen csengett volna Tanács István neve. Még a helyi újságírók sem értették Békéscsabán, hogy a miniszterelnök miért éppen az „idős” kollégát szólította meg. Megsúgom, hogy azért, mert a Népszabadság egyik legtapasztaltabb munkatársa, a tudósítói hálózat legismertebb tagja, több könyv szerzője. A jövő hét közepén lesz egy országos konferencia a magyar szociográfiáról, és meghívták a kerekasztal-beszélgetés résztvevőjének.

Ha mindezt nem is, de annyit talán illett volna tudni róla, hogy nagyon jó riporter, és már régen túl van azon, hogy „helyi”-nek és "idős"-nek titulálhassák.

Fotó: Bencsik Ádám
Forrás: hír6.hu

komment
süti beállítások módosítása