A minap arról töprengtem, hogy milyen okokra hivatkozunk, ha nem akarjuk politikailag aktivizálni magunkat. A kormány egyre-másra hozat az országgyűléssel rendkívüli törvényeket, majd amikor túl van a jogszabály okán vagy ürügyén, nyakunkon marad a szükségállapotos törvény. Mi viszont azzal indokoljuk a passzivitásunkat, hogy a hatalom egyelőre nem alkalmazza rajtunk a kivételes szabályt, holott „akár lövethetne is ránk”. Az idézett félmondat karriert csinált a kommentelők körében.

Minden harmadik hivatkozott rá. A legtöbben kiragadták a szövegkörnyezetből, és úgy állították be, mintha egyetértenék a képmutató kiszólással, a közéleti gyávaságról árulkodó jópofasággal. Eltűnődtem a jelenségen, és arra jutottam, hogy a félrekommentelők két csoportba oszthatók. Az egyikbe azok tartoznak, akik tudatosan értelmezték félre a mondandómat. Velük nincs dolgom. Másként gondolkodnak, más az értékrendszerük, másként látják a világot, és aki nem fúj egy követ velük, azt megpróbálják ellehetetleníteni. Érdekesebb a másik csoport. Tagjai nem értelmezik félre a mondandómat, csupán félreértik. Ennyire telik az iskolázottságukból, a kultúrájukból..

Évekkel ezelőtt olvastam, hogy a hazai felnőttek közül minden harmadik-negyedik funkcionális analfabéta. Túlzásnak véltem az arányt, mielőtt azonban nyilvánosan vontam volna kétségbe, megkérdeztem egy oktatáskutatót, aki elmagyarázta, hogy nemcsak az tekinthető funkcionális analfabétának, aki akadozva olvas, és nem (vagy alig) képes a betűket szavakká, mondatokká formálni. Az is, aki nem érti, amit olvas. Az egyre olcsóbb számítógép és a minden második magyar állampolgárra kiterjedő világháló jóvoltából a sajnálatra méltó és segítségre szoruló emberek beözönlöttek a nyilvánosságba. Ahhoz szólnak hozzá, amit talán megrágtak, de nem emésztettek meg.

Felkészületlenségük ki-kiderül a bejegyzést övező vitában, mindig akad ugyanis értelmes kommentelő, aki helyére teszi a jobb sorsra érdemes funkcionális analfabétát. Szegénynek nem marad más érve, mint a kocsmából hozott szókincs. Ekkor azonban már senkit sem érdekel a bejegyzés eredeti témája, a párokra tagozódott hozzászólók kölcsönösen anyázzák egymást. A villámpostán például ma reggel jutott el hozzám egy komment, amelynek álneves szerzője öt nappal a poszt megjelenése után is folytatta a kétszemélyes magánvitát. Csak hogy ne a másik hozzászólóé legyen az utolsó szó.