A rendszerváltás óta művelem a mondat-összeállítás műfaját. Mindig akadt szerkesztőség, amely igényt tartott a heti mustrákra. Leginkább nyaranként kerültem bajba. Június közepén beköszöntött a politikai uborkaszezon, és nagyon oda kellett figyelni, hogy hetenként legalább tucatnyi ütős gondolat jelenhessen meg. A mondatok kínálata a parlament működésétől függött. Ha ülésezett, többet beszéltek a közéleti személyiségek, ha nem ülésezett, akkor teleltek vagy nyaraltak.

Tegnap fejeződött be az országgyűlés „tavaszi” ülésszaka. Búcsúzóul a képviselők, akik egy hónappal tovább dolgoztak a megszokottnál, még egy szakajtónyi törvényt fogadtak el. Ha végigtekintünk a parlament legújabb kori történetén, kirajzolódik, hogy ez csupán kétszer fordult elő: 1994 és ’98, illetve 2010 és ’14 között. Amidőn a politikai elit egyik része kétharmaddal kormányozhatott. Saját belátása szerint dönthetett, nem volt szükség arra, hogy a jól fizetett képviselőket távol tartsa a kormány ellenőrzésétől. A hatalmi ágak közül a törvényhozás és végrehajtó hatalom szinkronban leledzett. A rendszerváltás utáni negyedszázad maradék kétharmadában az éppen kormányzóknak nem volt kétharmaduk. A parlamentben erős ellenzékkel szembesültek, és a két hatalmi ág nem sodródott össze, a törvényhozók ellenőrizhették a törvények végrehajtásáért felelős kormányt.

Ebben a helyzetben a hatalmon lévők alkut ajánlottak az ellenzéki képviselőknek, amelyet persze sosem foglaltak írásba. Az országgyűlés karácsony előtt befejezte az őszi törvénykezést, és tagjai február második hetében vették föl az elejtett fonalat. A tavaszi szezonban ellenőrizgették a végrehajtó hatalmat június második hetéig, majd elmentek nyaralni, és október elejéig vissza sem jöttek, hogy a kényelmetlen többségben lévő kormány az országgyűlés fürkésző tekintete nélkül intézhesse a közügyeket. Volt olyan év, amikor képviselőink fél évig nem jártak be a munkahelyükre, de a fizetésüket és egyéb juttatásaikat fölvették.

Vajon nekünk, a választópolgároknak melyik modell a rokonszenvesebb? Az-e, amikor az országgyűlési képviselők megdolgoznak a pénzünkért, bár a munkájuk abban merül ki, hogy pecsétet nyomnak a kormány intézkedéseire? Vagy az, amikor van ugyan lehetőségük a végrehajtó hatalom ellenőrzésére, erről azonban az év felében lemondanak, hogy fizetett szabadságuk idején a kormány azt csinálhasson, amihez kedve szottyan?