Médianapló

Médianapló - Oktatás vagy kioktatás?

2015. július 02. 09:50 - Zöldi László

Szegről-végről kollégák vagyunk Kovács Zoltánnal. Mielőtt kormányszolgálatra adta volna a fejét, tanított a debreceni egyetemen. A kommunikáció és médiatudomány tanszék oktatójaként bizonyára találkozott beiskolázott rendvédelmi munkatársakkal, akiket a főnökeik alkalmasnak találtak arra, hogy szóvivőként képviseljék a honvédek, rendőrök, tűzoltók érdekeit. Ötven kilométerrel arrébb, egy főiskolán azt tanítottam fiatal rendvédelmiseknek, hogy ha az intézményi kommunikátor egyenruhás testülettől jött, úgy kell viselkednie a nyilvánosság fórumain, mintha civil volna. Bár a kormány-szóvivő öltözéke kifogástalanul civil, úgy viselkedik, mintha terepszínű egyenruhában ülne a kamerák előtt.

Ma reggel arról kellett volna meggyőznie az ATV műsorvezetőjét, hogy a menekülteket a saját érdekükben kell kiszorítani az országból. S mert beszélgetőpartnere a törvény-módosítások ellentmondásait feszegette, megkérte, hogy „Ne forgassa ki a szavaimat!” Majd elégedetten állapította meg, hogy „Kapirgálja végre a dolog lényegét.” A mintegy negyedórás interjúban két csúcspontot vettem észre. Először a leereszkedő szóvivő szakította félbe az újságírót, és barátságos mosollyal jelentette be, hogy a „Szavába fogok vágni.” Majd nem sokkal később ezzel kezelte le a műsorvezetőt: „Ha megengedi, befejezem.” Ekkor rezzentem össze.

Oktatóként hajlamos voltam félbeszakítom a vizsgázó diákokat. Mígnem elszégyelltem magam, mert rájöttem, hogy visszaélek a hatalmi helyzettel, amely amúgy is megterheli a tanár-diák viszonyt. Arra azonban nem vetemedtem, hogy miközben nem engedem végigmondani azt, amit a hozzám beosztott hallgató szeretne megfogalmazni, letorkolom azért, mert félbeszakította a mondandómat. Ez olyan ellentmondás, amitől egy értelmes embernek illik tartózkodnia. Kivéve persze, ha harcias kormányt képvisel, amelynek vezetője vezérkari főnöknek képzeli magát. Ilyen helyzetben az adjutánsnak el kell igazítania a nyilvánosság képviselőit, azokat a fránya haditudósítókat.

Kovács Zoltán következetesen képviseli azt a médiaszemléletet, amelyben a tájékoztatás és a tájékozódás egészséges aránya megbomlott. A kormány hajdan oktatóként dolgozó szóvivője mostanában kioktat. Közli például, hogy mit kell gondolnunk a menekültekről, punktum. Úgy tájékoztat, hogy egyirányú utcában közlekedünk, ahol bűnnek számít, ha megkérdezzük, miért nem szabad az ellenkező irányból jönni.   

komment
süti beállítások módosítása