Médianapló

Médianapló - Politizáló óvóbácsik

2015. június 02. 10:37 - Zöldi László

Az ellenzéki sajtó baloldali része felhördült. Vona Gábor ugyanis bekéredzkedett egy ózdi óvodába, és Mátyás királyról olvasott mesét a gyerekeknek. A fénykép tanúsága szerint a Jobbik elnöke rövid ujjú, kívül hordott ingben üldögél egy sámlin, és a gyerekek áhítattal hallgatják az óvóbácsit. A jelenségre utal az Eötvös Károly Intézet, amidőn közleményben fejti ki, hogy „szinte minden politikai csoport eszközként használja fel az óvodásokat”. A szintéről tűnődnék.

Vona képviselő úr az úgynevezett cukiságkampány keretében látogatott ama városba, melyet jobbikos polgármester irányít. Mátyás királyról pedig azért világosította föl a gyerekeket, mert hajdani uralkodónkhoz hasonlóan álruhában járja az országot. Ezúttal a feleségét kísérte, aki a Barikád című hetilap munkatársaként gyűjtött riportanyagot az észak-magyarországi, hányatott sorsú településen. Majd amikor fölfedték a kilétét, azt bizonygatta, hogy az óvónők életét akarta tanulmányozni. Ha az országos médiumok szerkesztői közül bárkinek is eszébe jutott volna, hogy utánanézessen a részleteknek, akkor kiderült volna, hogy korántsem elszigetelt esetről van szó. Nem Vona az egyetlen Jobbik-politikus, aki kitünteti jelenlétével az óvodákat.

A Szombathelyen megjelenő Vas Népe szerint Bana Tibor országgyűlési képviselő Gasztonyban járt, és egy napra beállt dolgozni a Tapsifüles óvodába. Beszélgetett a gyerekekkel, focizott velük, segített a tízórai és az ebéd elkészítésében, tálalásában, majd mesét is olvasott nekik. A megyei napilap arról már nem számol be, hogy Mátyás király volt-e a téma, aki azért járta álruhában az országot, hogy ne szakadjon el a valóságtól. Ez dicséretes dolog, mégis egyetértenék az Eötvös Károly Intézet berzenkedésével: csakugyan helytelen az óvodásokat politikai haszonszerzésre használni. Mindazonáltal kérdések motoszkálnak a fejemben.

Vajon miért nem olvasható a baloldali ellenzék pártjairól, hogy politikusaik (honatyáik és honanyáik) járják az országot? Ha netán járják, vajon felolvasnak-e az óvodásoknak? Felássák-e az özvegyi nyugdíjon tengődő öregasszonyok kertjét, megjavítják-e a kerítését? A folyóparti településeken kiássák-e az eltömődött árkokat, hogy majd lefolyhasson a közelgő zöldár? Vajon mivel magyarázható, hogy az ellenzéki pártok közül a szélsőjobboldali életképes politikai csoportosulás képzetét kelti, a baloldaliak viszont mintha nem is léteznének a nyilvánosság számára?    

1 komment
süti beállítások módosítása