Médianapló

Médianapló - Népbolondítás vagy intézményi kommunikáció?

2015. április 21. 11:08 - Zöldi László

Egy tegnap esti tévéműsorban Magyar Bálint ütős mondatot ejtett ki a száján. A volt oktatási miniszter imigyen foglalta össze az oktatáspolitikai kormányzat elképzelését a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről: „A terrorelhárító kommandót a papagájkommandóval együtt képezzük.” A politikai elitből ennyire tömören kevesen fogalmaznak, szívesen emelném át az egyik portál számára készítendő heti összeállításba, két mozzanat mégis visszatart ettől.

Az egyik a többes szám első személy: a hajdani SZDSZ-politikus feltételez valamit, amit a harmadik Orbán-kormány szájába ad. Ezt nem érdemes megőrizni az utókor számára. Idézhetőbb volna, ha azt fejtegetné, hogy ’képezik’, ezt azonban nem mondta, nekem pedig nem szokásom átalakítani mások szövegét. A mellőzés másik oka, hogy a rendvédelmis munkatársak és a kommunikáció szakosok kormányfelügyelet alá helyezését ma reggelre sikerült megcáfolni. Legalábbis az egyik elemét. Palkovics László oktatási államtitkár közölte a Népszabadságban, hogy a feltételezésekkel ellentétben a kommunikációs képzés nem lesz a Ludovika épületében elhelyezett közszolgálati egyetem privilégiuma. Nem szűnik meg a többi felsőoktatási intézményben, legföljebb átalakul.

Az átalakítás mikéntjével holnap foglalkoznék, most maradnék Magyar Bálint megjegyzésénél. Tragikomikus lett volna, ha az állami erőszakot és a kommunikációt kizárólag az Orbán-kormány alapította egyetemen tanítanák. Bár huszonegy évet töltöttem a kommunikációs képzésben, annak itthon semmi nyomát nem tapasztaltam, amit hét nyugat-európai főiskolán és egyetemen láttam.. A bolognai rendszer hároméves keretein belül úgy tanítják a kommunikációt, hogy az első évben minden hallgató megismerkedik a nyilvánosság szerkezetével, a második évben azonban elválik egymástól a két szakirány.

Akik az össztársadalmi érdeket képviselnék, azaz újságíróként képzelik el a jövőjüket, kitanulják, miként kell védeni az össztársadalmi érdekeket a részérdekekkel szemben. Akik pedig részérdekek képviseletére adnák a fejüket, kitanulják az intézményi kommunikációt. Ez is szakma, sokféle válfaja van, akár korrekt módon is lehet művelni. Csupán azokban az országokban csúfolják papagájkommandónak, ahol a kormány legalább harminc évig akar hivatalban maradni, és olyan munkatársakat nevelne ki magának a saját egyetemén, akik értenek a nép bolondításához.

11 komment
süti beállítások módosítása