Médianapló

Médianapló - Üzenőfüzet vagy újság?

2014. szeptember 23. 10:55 - Zöldi László

A szabadságharc divatos fogalom. Körülbelül azt jelenti, hogy az Orbán-kormány helyettünk is harcol az Európai Unióval, az Egyesült Államokkal, a művelt, bár hanyatló Nyugattal és az itthon randalírozó Ötödik hadoszloppal. A miniszterelnök akkor érzi jól magát, ha körülötte mindenki a lövészárokban kucorog, Mostanság azonban a fogalom mintha új jelentéssel gyarapodna, a sajtó-szabadságharccal.

Mintha büntető alakulatok pacifikálnák a hátországot, és a rendteremtésből nemcsak az Ötödik hadoszlop civilben rejtőzködő aktivistáinak jut ki, hanem a gazdasági hinterlandban elterpeszkedett oligarcháknak is. Az utóbbi körben zajló összecsapások belső harc képzetét keltik, és állítólag a rendszer logikájából következnek. Úgy rémlik, szükség van a háborús hangulatra, hogy ne lohadjon a harci láz. De ha így van, mit kezdjünk azzal a két fogalommal, amelyeket az ellenzéki médiában gyakran olvashatunk, hallhatunk - a „lakájmédiával” és „a Magyar Nemzet néven megjelenő kormányzati üzenőfüzettel”?

A patinás, polgári hagyományú napilapról az ügyészségi kiszivárogtatásokra épített kormányzati akciók nyomán nehéz volna levakarni a pártos jelzőt, még ha hétvégi mellékletét szakmai szempontból kiválónak tartom is. Ám ha a szellemi restségből állandósult ellenzéki szófordulatokat behelyettesítem a pártossal, a politikailag elkötelezettel, sőt elfogulttal, akkor érdemes eltűnődni egy fejleményen. A Magyar Nemzet nem támadja ugyan a miniszterelnököt, támadja viszont a miniszterét (Seszták Miklóst), az államtitkárát (L. Simon Lászlót), a reklámadót és a kormánypárti képviselők pökhendiséget. Lehetséges, hogy a pártosság rugalmasabb, változékonyabb tartalmú fogalom, mint amilyennek véltük?

Vajon a Nemzeti Együttműködés Rendszerén belül dúló sajtó-szabadságharc jellege és aránya attól is függ, hogy a végrehajtó hatalom mennyire sarcolja meg a Magyar Nemzethez közel álló és a miniszterelnöktől távolodó milliárdost? Ha a kiadóhivatal több adót utal át a kincstárnak, és kevesebb hirdetést kap az államtól, akkor ez már elég ahhoz, hogy újságírói végre kiírják magukból az erkölcsi fenntartásokat, amelyeket korábban nem osztottak meg a nyilvánossággal? És mindezt épp a választási kampány kellős közepén, amikor zárni kéne a sorokat? Vajon megfogalmazható-e ama összefüggés, hogy a szerkesztőség minél kevésbé kötődik anyagilag egy párthoz, annál inkább lazulnak a kötelékei?

A túloldalról kínálkozik tanulság: a Népszabadság, újabban pedig a Népszava sorsa.      

3 komment
süti beállítások módosítása