Tegnap, egy tévéműsorban azt fejtegette a fiatal újságíró, hogy baj van a baloldal „humán erőforrásaival”. Arra értette, hogy egy fölmérés szerint a magasan esélyes Tarlós István mögött a közvélemény-kutatók Bokros Lajost nevezték meg tizenkét százalékkal, a három baloldali párt főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc pedig a harmadik helyre szorult nyolc százalékkal.

Kedvelem az ifjú kolléga szóbeli és írásos megnyilvánulásait, ezúttal mégis vitatkoznék vele. A baloldalnak nem a humán erőforrásaival van baj, hanem a szemléletével. Föl sem ötlik benne, hogy rátermett embert kéne keresni, függetlenül attól, hogy az illető hozzá tartozik-e, vagy „csak” alkalmas a betöltendő funkcióra. Lám, Falus doktor a Bajnai-féle Haza és Haladás Alapítványból lett az Együtt-PM jelöltje, majd némi noszogatás után mögé állt az MSZP és a DK is. Becsületükre válik, hogy kiléptek a legszűkebb pártkeretekből, odáig azonban már nem jutottak el, hogy az alkalmasok köréből válasszanak.

Eddigi szereplései alapján Falusnál alkalmasabbnak látszik a közgazdász Bodnár Zoltán, aki a pénzügyek mellett ért a szervezetek irányításához és a közigazgatáshoz is. Hátránya, hogy az alig létező Magyar Liberális Párthoz kötődik, ráadásul sokadik a fölmérés szerint. A jelöltem, Bokros Lajos viszont megelőzi Falus doktort. Bevallom, a Lehel-téren még a személyimet is a volt pénzügyminiszter kezébe adtam, hogy eggyel több aláírása legyen a jelöléshez. Közgazdász, és nemcsak a pénzügyekhez meg a közigazgatáshoz ért, a nemzetközi kapcsolatrendszere is kamatozna a magyar világvárosnak. Az Isten is budapesti főpolgármesternek teremtette - volna, ha nem egy kis párthoz, a MoMá-hoz kötődne. S bár elég közel áll a baloldalhoz, a szűk látókörű pártok mégsem benne találták meg az emberüket.

Ha a legalkalmasabb jelölt mögé állt volna az MSZP, a DK, az Együtt-PM, az MLP, a MoMa és igen, az LMP is, akkor most nem kéne teoretikus kérdésnek vélni a főpolgármester-választást. Egység híján mégis közre adom, milyen személyes tapasztalat billentette nálam Bokros felé a mérleg nyelvét. Ő Debrecenben tanított, én Nyíregyházán, és ugyanazon az Intercity-szerelvényen utaztunk. Azt vettem észre, hogy Hajdúszoboszló után felcihelődött, és lassan elindult a kijárat felé. Jobbra-balra pásztázott a tekintetével, és ahol az asztalkán felejtett újságokat látott, azokat összegyűjtötte, és a táskájába tette. Spórolós beidegződése elkélne a budapesti Városházán is.