Bár ezt a szakmai rovatot leginkább a volt tanítványaimnak írom, jól esik, ha megfigyeléseimet olyan újságírók-szerkesztők is hasznosítják, akikkel nem hozott össze a sors. Néhány napja azt pedzegettem, hogy a szegedi Délmagyarország digitális változata elrejti az olvasók elől minőségi portékáját, a publicisztikát, és lám, a rövid és hatásos jegyzetek tegnap visszakerültek a Delmagyar.hu címoldalára. Innen már csak egy lépésnyire van a kérdés, vajon a többi vidéki újságnál mi a helyzet.

Készítettem is egy listát azokról, akik jegyzetekben formálják a helyi nyilvánosságot. Nem került föl rá húsznál több név, ami azt sejteti, hogy mindegyik magyar megyében akad legalább egy közvélemény-formáló publicista, akinek komolyan veszik az álláspontját. Aztán rájöttem, hogy akiket nyugodt lélekkel helyeznék az egész országban ismert véleményformálók mellé, azok közül majd’ minden második eltűnt a szemem elől. Már nem dolgoznak a megyei napilapnál, ott dolgoznak, de szerkesztő lett belőlük, és csak hébe-hóba szólalnak meg a nyilvánosság előtt. Egyszóval megszűntek a helyi (megyei, regionális) nyilvánosság mértékadó tényezői lenni. Vajon miért?

Alighanem azért, mert a publicisztika kezd kikopni a vidéki sajtóból. Egyre kevésbé lehet az újságírói tevékenység megkoronázása. Holott évtizedekig az volt a karrier-pálya, hogy valaki bedolgozta magát egy témakörbe, és alkalmanként vélemény-műfajban is összegezte a tapasztalatait. A tanítványaim például arról panaszkodnak, hogy miközben hír-újságíróként megbecsülik őket, egy-egy sajtólevelező többször jelenik meg a véleményével és a teljes nevével, mint ők, a belső munkatársak. Ami azért tragikomikus fejlemény, mert ismerem a német nyelvterület sajtóját, amelynek munkatársai nemhogy rendszeresen közölnek jegyzeteket, hanem a hétvégi számokban még a legszubjektívebb újságírói műfajban, a tárcaírásban is jeleskedhetnek.

Ugyanezek a tulajdonosok nálunk már eltüntették a tárcát a műfaji választékból, és ahogy elnézem, a következő áldozat a publicisztika lesz. Ehhez képest kétségkívül másodlagos jelentőségű, hogy a felkészült és gyakorlott publicistákat foglalkoztató Délmagyarország a digitális olvasók elől néhány napig eldugta a minőségi jegyzeteket. Megnyugtató, hogy szerkesztői módosították a hibás döntést, félő azonban, hogy a tiszteletre méltó lépés nem rehabilitálhatja a vidéki sajtóban tengődő publicisztikát.