Tegnap nyelvészeti vita bontakozott ki a közösségi oldalon. A legmérgesebb ismerőseim megtárgyalták a suttyomban felállított Szabadság téri emlékművön szemmagasságban látható feliratot. Saját néven, vállalva a véleményüket. „Az áldozatok emlékére” mondatot négy nyelvre fordíttatta le a magyar állam, sorrendben angolra, héberre, németre és oroszra, a hozzászólók pedig mindegyik fordításban találtak hibát.

A legjellemzőbbnek azt vélem, hogy a héber változatban az áldozati bárány szavát, a korbán-t íratták bele a megrendelők, holott az emberáldozatáét kellett volna. Az egyik hozzászóló mindjárt ki is talált rá egy oda és az emlékmű több mint féléves előtörténetéhez illő szójátékot: Orbán - korbán. Majd hozzáfűzte: „Az Orbán-kormány minden áldozatának emlékére.” Van igazság benne, de róla meg nekem jutott eszembe valami. Ahogy elnézem, a magyar társadalom gondolkodóbb részét háborgatja a szoboregyüttes, amely mögött görögös oszlopok tűnnek föl - timpanont tartanak. A kifejezés az ütni szóból származik, és eredetileg az ajtófélfa fölé helyezett táblát jelentette. Úgy képzelem, hogy a nyitás következtében súrlódott, erős hangot adott, és jelezte, hogy vendég érkezett. Ebből lett később háromszögletű mező a homlokzati oszlopok fölött.

A Szabadság téri timpanonon csupa nagybetűvel olvasható a hozzászólásokban említés nélkül hagyott felirat: „A német megszállás áldozatainak emlékműve”. Egy pillanatra tegyük félre a vitákra alkalmat adó tartalmát, és összpontosítsunk a formájára! Ez bizony kettős birtokviszony, kerülni szokták a kultúremberek. Cikkek javítása közben én is mondogatom az újságírással kacérkodó diákoknak, hogy aki a gördülékeny magyar mondat megfogalmazása helyett kettős genitivusra vetemedik, egyéb gazságokra is képes. Pedig ez a másik felirat nem is fordítás. Nem kell hozzá idegen nyelvek ismerete, csak egy kormányzati szándékot kellett volna ügyesebben összefoglalni. Talán még diploma sem kell hozzá; egy érettségizett, jó anyanyelv-érzékkel megáldott V. kerületi hivatalnok is képes lett volna tisztességes magyar mondatot fabrikálni belőle.

A rendszer mindig slendrián persze, és az elmaradt egyeztetésekből, a tartalmi viták elodázásából törvényszerűen fakadt a stíluson éktelenkedő szeplő. Elismerem azonban, hogy a kettős birtokviszony nem tekinthető súlyos nyelvhelyességi hibának. Csupán csúnya, épp ezért illik az emlékműhöz.