Médianapló

Médianapló - Kunhalmi elévág

2014. június 24. 10:16 - Zöldi László

A coming out azt jelenti, hogy előbújás. A nyilvánosság előtt valaki felvállalja azt, amivel amúgy is megvádolják majd. Jobban jár, ha ő jön elő a farbával - mérsékelheti a kárt, és őszintesége még rokonszenvet is kelthet. Mellesleg az elévágás kifejezést is megfontolnám, mert benne rejlik, hogy az illető siet az önleleplezéssel. Kérdés persze, hogy Kunhalmi Ágnes mire számíthatott volna. Van-e annyira jelentős személyiség, hogy egy Fidesz-páncélszekrényben gyűljenek róla dokumentumok? Vajon coming out-ja nem azt jelzi-e, hogy az MSZP-ben a Simon Gábor és a Molnár Zsolt nevéhez fűződő botrányok után pánikhangulat alakult ki?

A csinos politikusnő épp az utóbbi helyére pályázik, a fővárosi MSZP-szervezet élére. Engem nem ejt kétségbe, hogy tíz évvel ezelőtt hamisított diákigazolvánnyal utazgatott. Kedvenc tanítványaim is belekeveredtek már hasonló ügybe. Tőlük tudom, hogy a következő szemeszterre való matricát kiszedik a diákigazolványból, és eladják, vagy barátságból átadják annak, aki hasonszőrű, de már nem utazhat kedvezményesen. Ők pedig bejelentik, hogy elvesztették a matricát, és kapnak újat. Négyszázezer körül van a felsőoktatásban tanulók száma; nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a Kunhalmi-féle bűnbeesés évében elveszett néhány ezer matrica.

Amennyire utálom a plagizálást, ez a másik diákstikli nálam bocsánatos vétek. Noha most már azt javasolnám a közélet iránt érdeklődő tanítványoknak, hogy „rovott” múlttal ne álljanak ellenzéki politikusnak, mert a Fidesz-fóbia még elévágásra csábítaná őket. Felőlem tehát a nevezett hölgy akár a budapesti szocialisták vezetője is lehetne, bár van valami, ami tűnődésre késztet. Néhány hónappal ezelőtt a Pallas Páholy egyik civil szervezete meghívta Kunhalmi Ágnest. Akadémikusok, professzorok, docensek ültek a hosszú asztalnál, a tanügyi veteránok között a legkevésbé tapasztaltnak számítottam a magam negyedszázados egyetemi, főiskolai gyakorlatával.

Miközben hallgattuk az előadót, össze-össze néztünk. Az ifjú és lelkes politikusnőnek fogalma sem volt arról, hogy azokat igazítja el a felsőoktatás rejtelmeiben, akik összesen nyolcszáznál több évet töltöttek a katedrán. Pedig akkor még nem is tudtuk, ami azóta kiderült - és nem az oktatáspolitikus jóvoltából -, hogy a csinos vendégnek még most sincs meg a diplomája.           

39 komment
süti beállítások módosítása