Médianapló

Médianapló - Bajnai vagy Mesterházy mondott-e ütősebbet?

2013. július 17. 11:05 - Zöldi László

Az Egyenes beszéd legutóbbi adásában megszólalt Bajnai Gordon és Mesterházy Attila. Egymás után, ábécé sorrendben kaptak 16-16 percet, hogy beszámoljanak tegnap lezajlott és ötórásra nyúlt tárgyalásukról. Együtt is beszélgethettek volna Kálmán Olgával. Vajon miért ragaszkodtak mégis a szólózáshoz? Talán mert egyaránt igényt tartanak a miniszterelnök-jelöltségre, és korainak vélik, hogy az ATV stúdiójában vitatkozzanak?

 

Közéleti személyiségek összehasonlításakor mindig azt mérlegelem, vajon hány mondatukat írtam ki cédulára, és közülük hányat vennék föl a jövő hétfőn esedékes FN24-összeállításba, második menetben pedig a Lefülelt mondatok című szállóige-gyűjteménybe. Íme, a tegnap esti interjúkból kiemelt gondolatok (mindkét politikustól ötöt-ötöt találtam). Bajnai Gordontól ezt jegyeztem föl: „A legszegényebbektől elvette a túlélés lehetőségét.” (Mármint a Fidesz.) „Mindenhol legyen elérhető rendőr.” (A közbiztonságról.) „Az összefogásnak van ereje.” „Nem is szoktam olyasmit mondani, ami lehetetlen.” „Nekem nem állás kell.” (Amikor elhárította azt a kérdést, hogy milyen állást töltene be az Orbán utáni kormányban.) Mesterházy Attilától ezt rögzítettem: „Ezek most már nagyon érdemi tárgyalások.” „Mi úgy gondoljuk, hogy a hülyék a szomszédban laknak.” „Ez a kormány nem családbarát, hanem saját családbarát.” „Érzékelhető változás van a hangulatban.” „Egyre optimistább vagyok.”

 

Az a benyomásom, hogy Bajnai óvatosabb, Mesterházy konkrétabb. Ezzel magyarázható, hogy az E14-politikus egyik-másik mondata önmagában nem teljesen világos, zárójelben kell értelmezni, hogy mások is értsék. Ettől aligha válik ütőssé. Mesterházy Attila kockázatvállalóbb alkatából adódik az erősebb, de a félreérthetőbb mondat lehetősége is. A családbarátos gondolatmenet majdnem alkalmas arra, hogy az emberek szóba hozzák a kocsmában vagy a járdára kihelyezett kávéházban. Adott egy kormányzati szlogen, ami közismert a nyilvános térben, ő ezt szembesíti a föld- és trafikmutyis tapasztalatokkal. Érzékelhető, hogy a kommunikációs stáb dolgozott rajta, de még nem jutott a cizellálás végére.

 

A hülyés mondat nyilván egy régi szállóige fölmelegítése, akár még a heti összeállításomba is belefér. Egy gond van vele. A szocialista politikus valószínűleg a Fideszre gondolt, de tárgyalópartnere és majdani szövetségese is magára érthette. Véletlenül csúszott ki a száján, ehhez képest egész frappánsra sikeredett.           

56 komment
süti beállítások módosítása