Médianapló

Médianapló - Tiszteletes úr, miért ritkítja a tantestületet?

2013. február 16. 11:56 - Zöldi László

A hír bejárta az országos sajtót, de még egyik szerkesztőség sem kerített sort arra, hogy riportert küldjön Balatonfüredre. Pedig érdemes volna, az észak-balatoni város református iskolájából ugyanis el akarnak távolítani két pedagógust, mert „nem elég lelkesen közvetítik a keresztyén szellemiséget”. Az idézett félmondat a Napló című napilap mai számából való. A Veszprém megyei újság munkatársa utánajárt a szülők panaszának, akik nehezményezték az egyházi fenntartót helyben képviselő lelkipásztor döntését.

 

A rövid, egyelőre inkább csak a tényekre összpontosító cikkből kiderül, hogy a korábban állami iskola tavaly ősszel került át a református egyházhoz, és az említett pedagógusokat nem azonnal rúgták ki, hanem csupán az új tanévtől kell majd másik munkahelyet találniuk. Szerencsére a polgármester - aki egyéb közéleti megnyilvánulásai alapján a vezető kormánypárt egyik legnormálisabb és legkulturáltabb önkormányzati vezetőjének mutatkozik - a lapátra tett tanárok segítségére sietett. Kifejtette, hogy miután a város másik, állami gondozásban maradt általános iskolájából szívesen átmenne az egyháziba két pedagógus, ő cserével oldaná meg a kínos helyzetet.

 

Bizonyára így is lesz, és az emberséges polgármester újabb piros pontot kap a választópolgároktól, a 13 ezres város közvéleménye pedig megnyugszik. Igen ám, de van az országban néhány száz kisebb falu, amely anyagiak híján tavaly ősszel kénytelen-kelletlen lemondott egyetlen általános iskolájáról. S hogy a gyerekeknek ne kelljen hóban-fagyban más településre utazniuk, a közoktatási intézményt átadta valamelyik egyháznak. A tantestületben valószínűleg akadtak olyan pedagógusok, akik átélés nélkül énekelték a vallásos dalokat, esetleg elvi okból ellenezték a hitbéli kötöttségeket. Vagy semmi bajuk nem volt az új fenntartóval, csak éppen útjában álltak valakinek. Ők vajon kivel és hogyan cseréljenek?

 

Hogy kenetteljes stílusban maradjak, üdvös volna, ha az országos lapok mégiscsak riportert küldenének Balatonfüredre, netán azokba a falvakba is, ahonnan a tiszteletes vagy a tisztelendő úr kiebrudalta a kevésbé lelkes pedagógusokat. Az oknyomozó újságíróknak nem föltétlenül azért kéne tájékoztatni a nyilvánosságot, hogy kiközösítsék (exkommunikálják) az egyházakat. Elég, ha beérik a tanügyi valóság felmutatásával.              

86 komment
süti beállítások módosítása